Vadonatúj Project CARS-játék érkezik

  • Írta: sirdani
  • 2018. május 16.
  • Bejelentés
Az örömteli hírt azonban egy picit árnyaltabbá teszi, hogy az új játék – várhatóan Project CARS GO címen – elsősorban mobiltelefonokra, vagyis Androidra és iOS-re érkezik. A megjelenési dátumot egyelőre még homály fedi.

Gőzerővel készül a Slighty Mad Studios sikerszériájának mobilokra szánt spin-off verziója, az Androidon és iOS-en megjelenő Project CARS GO. A programot fejlesztő stúdió igazgatója, Ian Bell elmondása szerint tisztában vannak a telefonos játékok kevésbé kedvező státuszával, illetve a velük kapcsolatos előítéletekkel, ám úgy érzik, hogy a csapat igenis képes lesz egy „autentikus és élvezhető mobilos versenyjáték” elkészítésére.

Valamilyen szinten ezt a törekvést támasztják alá a játék részleteivel kapcsolatos, alig pár órája napvilágot látott információk, miszerint licencelt járművekre és személyre szabható kinézettel számolhatunk.

A széria legutóbbi része, a Project CARS 2 tavaly jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, melyet a remek grafikája és a még ennél is jobb vezetési modellje miatt mi nagyon szerettünk.

7.
Őrnagy
#3: Amúgy igazad van, hülyeséget írtam, mostanában sok autóverseny jött PS4re. Én valami Forza-szerűt várok.
6.
crytek
#1: Rengetegen Real Racingbe több ezer óra csak úgy beleszalad....
EA azzal brutál modon TAROLNA minden platformon ha kivenné a mobilos baromságokat és csak szimplán kiadná..Akármelyik mostani új NFS-t keresztbe fossa,
4.
kamgecam
#3: Bocsi az osti miatt, elragadtattam magam, ez csak engem minősít. Talán inkább preferencia ha az árkádosabb racinget szereti valaki vagy a félszimmeket akkor Forza M. Forza Horizon, xbox-on!
3.
kamgecam
#2: Te miről beszélsz már megint, egy csomó autóverseny van PS-re.Ennyire osti ne legyél már.
2.
Őrnagy
#1: Én a melóhelyen elég sokat nyomom
:D
Lehet, be is szerzem ezt is. Mondjuk mobilra egy csomó autóverseny van, nem úgy, mint pl PS-re...
1.
Slik
van aki jatszik ilyenekkel? en soha nem tudtam 5 percnel tovabb gamelni telon
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...