Generation Zero - a Just Cause-csapat új játéka

  • Írta: fojesz
  • 2018. június 7.
  • Bejelentés
Link másolása
A Rage 2 mellé egy vadonatúj címet is bevállalt az Avalanche Studios. A Generation Zero hazai pályán, a nyolcvanas évekbeli Svédországban játszódik, és egy robotinváziót kell megállítanunk benne a barátainkkal vállvetve.

Az Avalanche Studios egy vadonatúj címmel próbálkozik jövőre, a Generation Zero PC-re, PS4-re és Xbox One-ra fog megjelenni. A történet szerint a nyolcvanas években robotinvázió sújtja Svédországot, mi és a barátaink pedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy megállítsuk azt, és kiderítsük, hogy mi állhat mögötte.

Hatalmas nyitott világot kapunk, amit a srácok saját motorja, az Apex engine hajt meg, kalandjaink során váltakoznak majd a napszakok, megjósolhatatlanul alakul az időjárás, emellett komplex mesterséges intelligenciát, szimulált ballisztikát, realisztikus hangzást és persze nyolcvanas évekbeli soundtracket ígérnek a készítők.

A harcoknak egyedül vagy három barátunkkal vállvetve is nekiveselkedhetünk, a játékmenet átmenet nélkül vált single-ből multiba, és fordítva. Gerillaként küzdünk majd a robotok ellen, csata közben elcsalhatjuk, megbéníthatjuk és persze el is pusztíthatjuk a fémszörnyetegeket - csak rajtunk és a képességeink kiaknázásán múlik, hogy milyen módszert választunk. Külön érdekesség, hogy a robotokon ejtett sérülések véglegesek, azokat percekkel, órákkal és hetekkel később is viselni fogják.

8.
8.
Aborg
#6: Igen, jo lenne egy jatek ahol kemeny ellenfelek a robotok. Mint a Terminator 1 es 2 filmekben. A jatek zeneje mondjuk elegge terminatoros... de ami az ellenfelek komolyan vehetoseget illeti, az jatekban szamomra legjobban a I AM ALIVE cimben jott at. Jo lenne valami hasonlo itt is, de en is ugy latom hogy inkabb Far Cry stilusu konnyed harcok lesznek sajna.
7.
7.
Ra1D3n
#6: Na mondjuk a Black mirror-ból pont az a rész valami igazán ótvarosan kurva szar volt, és még a rész vége is szar volt. Csak azért néztük meg barátnőmmel, hogy hátha legalább a vége patent lesz a lezárás, de nem. Semmi csavar, semmi fordulat ami kiváltana az emberből bármit is. Huh, de rossz volt...
6.
6.
markoci555
nemrég láttam black mirrorból a robotos részt (4. évad, 5. epizód) valami olyasmi jól jönne, tehát emberek: robotokról van szó. Gyilkológépekről. Lehet neked golyószóród meg mit tudom én mid, de sunnyognod és túlélned kell nem harcolni, és ha már a harcra kerül a sor, akkor legyen brutális.
Na ezt az érzést nem fogja ez átadni, már most látszik... Inkább tűnik egy szimpla zombi-robot cserének
attól még lehet jó a játék, szurkolok is hogy valami jó süljön ki belőle, mert most elég zombis jön
5.
5.
Matt8888
Valóban jónak tűnik, számomra az a kis templom külön befigyel, most hogy nem rég jött ki egy másik játék :D
4.
4.
kastorhun
Tetszik, kíváncsi vagyok hogy most sikerül e a monotonitást kiirtani a játékukból.
3.
3.
hadzsime
Beszarás! A képekről eszembe jutott egy ilyen régi scifi képsorozat, amit egyszer láttam a 9gag-en és addig gugliztam még meg nem találtam őket.

https://www.theverge.com/2013/8/27/4664842/sweden-reimagined-what-if-sci-fi-tech-were-real

A játékban is 80-as évek, Svédország és robotok vannak pont mint a csávó képein. Nyakam rá, hogy innen jött az ötlet.
2.
2.
Adritt7
Ez nem tűnik rossznak!!
1.
1.
Őrnagy
Mocskos robotok, írtanám őket most rögtön!
Főleg, ha szimulált a ballisztika!
:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...