Folyamatosan kiegészül majd a Killzone 2

  • Írta: fojesz
  • 2006. november 28.
  • Bejelentés
Link másolása
Legalább ezer éve nem hallottunk már a PS2-n és PSP-n nagy sikereket elért Killzone-sorozat felől, ám úgy tűnik megtört a jég, s szépen elkezdenek szállingózni az első infók.
Legalább ezer éve nem hallottunk már a PS2-n és PSP-n nagy sikereket elért Killzone-sorozat felől, ám úgy tűnik megtört a jég, s szépen elkezdenek szállingózni az első infók.



A PlayStation 3-ra készülő Killzone 2-t, illetve a korábbi részeket is fejlesztő Guerrilla Games bejelentéséből tudtuk meg, hogy akárcsak a Grand Theft Auto IV-hez, úgy a Killzone-sorozat új fejezetéhez is különféle extra tartalmakat szedhetünk majd le a játék megjelenése után. A kiegészítések valószínűleg az egyjátékos mód történetét folytatnák néhány pályával, letöltésük pedig a PlayStation Store rendszerén keresztül lesz lehetséges az anyag árának kipengetése után.

A Sony egyelőre nem kommentálta az elhangzottakat, így további információkról nem értesültünk az expanziók kapcsán: egyelőre tehát arra sem derült fény, hogy milyen hosszúságú adalékokra számíthatunk, bár már várunk a megerősítésre.
3.
3.
szpiiit
hmm... nem is értem ..ha meglenne a ps3,akkor is drága megvenni hozzá a gémet...letölteni meg nem jo mert ahoz ki kő csipeltetni...ha azt egyáltalán ki lehet:S:S szal még mindig azt mondom hogy akor veszek egy jo gépet...és töbre megyek vele..még ha nem is olyan szép a gém,vagy nem molyan élvezetes azon játszani....BÁR ezt étlem!

2.
2.
KD
ps2- őn a killzone überkirály volt és sztem is g*ci jó volt a renderelt vidi
1.
1.
Pukhi-zik
kb van 5 ps cim amit tolnék,ez az egyik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...