Shang-Chi lehet a Marvel következő mozihőse

  • Írta: fojesz
  • 2018. december 4.
  • Cooltúra
Link másolása
Lapértesülések szerint a harcművészetek mestere, Shang-Chi lehet a Marvel Studios következő és egyben első ázsiai mozihőse. Az adaptációtól azt várják, hogy olyan hatást érjen el, mint idén a Fekete Párduc.

A Deadline értesülései szerint a Marvel Studios olyan filmet szeretne készíteni, amelynek a főszerepét egy ázsiai származású szuperhős kapja.

A pletykák alapján a stúdió Shang-Chit választotta a következő mozis nagyágyújának, és ha hinni lehet a híreknek, már forgatókönyvírót is találtak a kínai származású Dave Callaham (The Expendables, Wonder Woman 1984) személyében. A rendező keresése jelenleg is folyamatban van, az ázsiai származás pedig ez esetben is kritérium: a Marvel állítólag azt szeretné, ha ez a film lenne az ázsiai (illetve az ázsiai származású amerikai) közösségek Fekete Párduca.

Shang-Chi karaktere az 1970-es években született meg, és az eredettörténete szerint gyerekkora óta képezi magát a harcművészetekben. A képességeit a csiből nyeri, érdekesség azonban, hogy szuperereje nincsen, már ha azt nem számítjuk, hogy valószínűleg így is könnyedén ellátja a baját bárkinek.

9.
9.
Apuci1970
Valóban nincs szuper ereje,de mivel apukája Doktor Fu-Manchu volt (egy világuralomra törő nagyon gonosz és nagyon okos bácsi),kisfiát már nagyon korán elkezdte harcra nevelni ezért lett Shang-Chi a Kung-Fu mestere. Csak egy kisebb összezördülése után a papával csatlakozott Neiland Smith (aki az MI-6-nek dolgozott) és annak társaságához.És ennek a társaságnak hála meg is lett a Doktor akadályozva hogy ő legyen a bolygó ura.Ekkor talált reá a szerelem,Leiko személyében és röviden ennyi.Ez lenne Shang "története" az általam 1978-1983 között elolvasott képregények rövid története. Egyébként szerintem nagyon jók voltak a történetek mert voltak bennük:nindzsák,genetikailag átalakított emberek,robotok,csihi-puhi,drámák és minden amit az akkori idők megkívántak...amíg maga a főszereplő csak egy ember és mindennapos gyötrődései...csak jó színészeket és jó történetet kellene találni illetve készíteni hozzá és nem lenne az olyan rossz,ha elkészülne a film...
7.
7.
pszihoapu
#3: mondjuk a karatezo kinai valoban eleg ritka-megha nem is szuperhos alapanyag.
de mindig orom egy hozzaerto velemenyet latni.:D
6.
6.
crytek
#5: Igen ám vsak amíg sok amcsi film usaban bukik itt náluk meg kb rekordokat megy. Nem 1 filmet ez a részleg mentett meg a totális bukástól...
5.
5.
Ooorky
Nem fogja ugyanazt a hatást elérni, ugyanis:

USA-ban a feketéket pozitívan diszkriminálják, kb. kettes eredménnyel bejut bármelyik egyetemre ha szülei elváltak, vagy legalább egyikük börtönben van; munkahelyen (ha van nekik) folyamatosan ott a zsebükben az "azért mert néger vagyok?" kártya... Emellett a fő piacokon, mint kisebbség vagy egyáltalán nincsenek jelen és a mai PC légkörben kötelező mindennek tapsolni ami jó színben tünteti fel őket.

Ázsiaiakat ezzel szemben durván diszkriminálják Usankában (sokszor jobban, mint a fehéreket), a kvóták miatt sokszor kitűnő tanulók se jutnak be egyetemre, pedig szüleik a belüket kidolgozzák (ennek eredménye, hogy sokadik generációs koreaiak és kínaiak térnek vissza őseik földjére hála az ott zajló ösztöndíjprogramoknak). Az ázsiai piac ráadásul rendkívül nacionalista, Kínában a vietnami színésznő miatt a kutya se nézte az Utolsó jedit, mivel a sajtó már megjelenés előtt szétcincálta.
4.
4.
Batman
Nincs szuperereje, 16:9-ben látja a világot (ázsiai ugye) és így is szétken mindenkit. Vajon ki lesz az ellenfele? TONG PO?
3.
3.
Blueberry
Nemis tudtam,hogy karatézó kinai már szuperhősnek számít :o
2.
2.
IcePyke
#1: Hát nem egészen!
Képes arra, hogy másolatokat készítsen magáról.
1.
1.
Yanez
Bevallom most hallok először a Marveles jackie chanről. Mivel annyi "szuperereje" van, mint a denevérembernek, így akár ázsiai batmannek is hívhatjuk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...