Isotopium Chernobyl - felfedezés RC-robotokkal

  • Írta: sirdani
  • 2019. január 10.
  • Érdekesség
Egyedi koncepcióval rukkolt elő a Remote Games csapata; a böngészőben játszható Isotopium: Chernobyl során Csernobil valóságban megépített realisztikus makettverzióját fedezhetjük fel igazi távirányítós járművekkel.

Igen, jól olvastátok, valódi pálya, valódi járművekkel! Egészen konkrétan apró, tankszerű robotokkal fedezhetjük fel Csernobil valósághű mását, mely során az egyetlen cél a túlélés; az elhagyatott - illetve a többi játékostól amúgy hemzsegő - várost járva bizonyos helyszíneken energiapontokat találhatunk, melyek segítségével tovább nyüstölhetjük a távirányításos járgányunkat.

A legnagyobb csavar a dologban, hogy az elhagyatott makettházak, illetve a felfedezőkre váró robotok mind valósak, egy 210 négyzetméteres hangárban építették meg őket, ahol még olyan apróságokra is gondoltak, mint a szél és a por realisztikus ábrázolása. Persze ha jól megnézzük, akkor eléggé hamar észre lehet venni, hogy a távoli messzeségben csupán a falra felerősített fényképeket, a fejünk felett a szabad ég helyett pedig a kékes színű plafont látjuk, de a koncepció akkor is lenyűgöző.

Ráadásul az egész projektet egy gyors regisztráció után teljesen ingyen ki lehet próbálni - igaz, csak korlátozott ideig, ugyanis a járművünk alig egy perc alatt le is merül. Ez az időintervallum egyébként számomra pont arra volt elég, hogy a kezdőhelyszínként funkcionáló parkolóházból le tudtam száguldozni három emeletet, és már-már feltűntek az első utcák távoli sziluettjei, ám hirtelen elsötétedett a kép, és véget ért a játék. Azaz pontosabban fogalmazva nem véget ért, hanem annyi történt, hogy a folytatásért fizetni kellett volna; egy óra játék körülbelül 11 euró, öt óra szabad felfedezésért pedig 35 eurót kell kifizetnünk, szóval ha egész Csernobilt be szeretnénk járni, akkor vagy nagyon ügyesen kell bánnunk a járgány aksijával és folyamatosan keresgélhetjük a töltőpontokat, vagy mélyen a zsebünkbe nyúlhatunk.


Ami egyébként a megvalósítást illeti; a böngészőből mindenféle kliensprogram telepítése nélkül rögtön futtatható a dolog, leginkább egy YouTube-videóra hasonlít, ahol azonban a „WASD” gombok vagy az iránynyilak segítségével arra megy a járművünk, amerre mi mondjuk neki, mindezt ráadásul meglepően alacsony késleltetéssel, szóval az érdeklődők egészen folyékony élményre számíthatnak, teljesen korrekt technológiai háttérrel.

Ha szeretnétek tenni vele ti is egy próbát, akkor nincs más dolgotok, mint ellátogatni az Isotopoim Chernobyl hivatalos weboldalára, ahol a regisztráció után - ha pont van szabad jármű - már bele is vághattok az első ingyenes percetekbe. Jó szórakozást!

2.
markoci555
inkább nézek videót ahol jobban megmutatják a valódi helyszínt...
1.
hajbel
Jó nagy hülyeség ez így ennyiért. 5 óra makettozásért elkérik egy AAA-s játék árát. Mivel jó drágán nyit, ezért gondolom gyorsan be is fuccsol majd a projekt. Olcsón/ingyenesen még el lehetne vele bohóckodni 1-2 órát.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...