Indie játékok kiadásába vág a CI Games

  • Írta: Shifty
  • 2019. január 22.
  • Biznisz
Link másolása
A CI Games frissen kiadott közleménye szerint alapítottak egy kiadót, ami a jövőben a kisebb költségvetésű, indie játékok kiadására kíván szakosodni. A United Label máris felkarolt jó pár remek játékot.

A többek között a Sniper: Ghost Warrior-sorozatért is felelős CI Games megerősítette, hogy United Label néven kiadót alapítottak, így a játékfejlesztés mellett most már azok terjesztésével is foglalkozni fognak. A frissen alapított kiadó kezdetben az indie játékokat szeretné felkarolni, és kezdésnek már le is csaptak négy ígéretes fejlesztésre.

Az egyik a Röki, amit a Guerilla Games korábbi művészeti igazgatója által alapított Polygon Treehouse készít, és ami a tervek szerint egy kalandjáték lesz.

A második cím az Eldest Souls, amit a Derbyben székelő Fallen Flag Studios készít, és ami stílusát tekintve egy top-down akció-RPG-nek ígérkezik. A játék a tervek szerint még idén megjelenik.

A harmadik játék az Odd Bug Studios készítette Tails of Iron lesz. A játékot a 2017-ben bemutatott PlayStation VR-cím, a The Lost Bear alkotója jegyzi és a tervek szerint valamikor 2020-ban jelenhet meg.

Az utolsó játék pedig a szintén 2020-ra datált Horae, amit a Lunaris Aris készít, és ami egy posztapokaliptikus roguelike-cím lesz, körökre osztott szerepjátékos elemekkel színezve.

10.
10.
crytek
Pedig sokkal jobban fejlődik mint az Sniper Elite széria. Ezerrel várom a kövi GW-t.
9.
9.
atesz89
Remélem több Sniper Ghost Warrior-ral nem próbálkoznak mert nagyon sz*r volt mind1ik.
8.
8.
kopic
Sniper GW mekkora hulladek jatekok, jesszus...
7.
7.
kastorhun
Mind a négy jó játéknak tűnik, az utolsó kettő pedig kifejezetten várós cím lett.
4.
4.
crytek
Remek ötlet kis + pénz sosem árthat. Lesz zseton a Sniper GW4-re. Csak előbb bundlezzák a 3-at :)
2.
2.
Ooorky
#1: Azok nem a rolleresek voltak?

#rpcj_forever
1.
1.
mestermagyar
Az én gyerekkoromban a City Interactives playereket még verték.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...