A Ubisoft megerősítette, hogy március 29-től különálló változatban is megvásárolható lesz az eredetileg az Assassin's Creed: Odyssey szezonbérleteseinek kínált Assassin’s Creed III Remastered. A csomag tartalmazni fogja a harmadik felvonást, annak korábban megjelent összes letölthető bővítményét (Benedict Arnold and Hidden Secrets, The Tyranny of King Washington), illetve az Assassin’s Creed III: Liberation mellékszál felújított kiadását is.
Mindkét játék támogatja majd a 4K-s felbontást, illetve a HDR-t, továbbá felturbózott textúrákat, új karaktermodelleket és sok más egyéb grafikai finomhangolást is kap mindkét cím, miközben a játékmeneten is eszközölt némi ergonómiát a kiadó.
Az Assassin’s Creed III Remastered kizárólag PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg, így a korábbi szóbeszédek, miszerint Nintendo Switchre is átköltözhet a játék, egyelőre nem bizonyultak igaznak.
Szerintem kevesebb remaster születne pár éves játékokból.
Amúgy én imádom az AC3-mat. Majd be is szerzem ezt a remastert, de szigorúan használtan, vagy ha meg lesz az odyssey, akkor annak az akcios season passával (úgy emlékszem ehhez ingyen jár).
A re2 remake sikerén pedig felbuzdulhatna a ubisoft, és meg csinálhatná az AC1 remakeket.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.