Jelbeszéddel támad a Star Citizen

  • Írta: sirdani
  • 2019. február 9.
  • Letöltés
Újabb fejlesztői videó érkezett a Star Citizenről, melyben ezúttal a szokásos játékmeneti javítások mellett egy meglehetősen egyedi részlet is napvilágot látott: a játék karakterei képesek lesznek jelbeszéddel kommunikálni.

Steve Bender, a játék animációs rendezőjének elmondása szerint „rengeteg olyan játékosunk van, akiknek problémájuk van a hallással, esetleg még siketek is, és így nem képesek ugyanúgy kapcsolatba lépni a játékkal, mint az, aki képes észlelni a hangokat”. Éppen ezért a Star Citizen fejlesztői a legújabb frissítésben az amerikai jelnyelvet használó jelbeszéddel egészítik ki a játékot, hogy „a játékosközösség minden tagjának meglegyen a lehetősége arra, hogy a számukra megfelelő módon játszhassanak és fejezhessék ki magukat”.

Emellett egyébként még rengeteg érdekességgel találkozhatunk a játék 3.4.05-ös verziójában, legyen szó akár a tárgyak cipelésével kapcsolatos animációk teljes átdolgozásáról vagy az űrcsaták felújításáról.

A Star Citizen jelenleg fizetős alfaverzióban érhető el, kizárólag PC-n.

58.
Juha
#56: Gondolom az 1500-ban benne vannak a lokalizációs team-ek is, és jogosan, én meglepően jónak találtam a W3 magyar szövegét (ok, voltak hibák, de a tartalomhoz képest elenyészően).

Amúgy engem érdekel ez a játék, hogy mi lesz belőle, DE: úgy támadni/védeni egy készülőfélben lévő terméket, hogy egy fillérünk sincs benne, másokat csesztetni, hogy ők miért raktak bele pénzt, meg amúgyis, miért nincs már kész... Komolyan mondom, elb*szott egy világ lett ez...
57.
Kawada
#52: Szerintem senkinek nem alapvetően a tervvel van baj, hanem, hogy egyszerűen képtelenségnek tűnik a dolog... Halkan jegyzem meg, hogy amikor a kickstarter elindult, tudtommal 2014 volt az elős tervezett megjelenési dátum, csak hát ugye elég nagy lett az érdeklődés és nőttek a tervek... Nem tudom a pontos számokat, de mondjuk legyen 300 millió ami összejött (+-50). Ez mondjuk 2 mocskosul drága és mocskosul nagy játéknak a költségvetése, mondjuk Red Dead 2, vagy GTA 5 kaliber... Bennem a kételyeket az szüli, hogy egy olyan stúdióról beszélünk, akinek tudtommal semmi egyéb bevétele nincs, leszámítva ha valaki előrendeli, vagy vesz hajókat (nem tudom most a helyzet... ha nincs ilyesmi már, akkor sorry..), és akkor még nem is említettük az mmo részhez szükséges irdatlan szerverparkot. Ehhez hoztam hasonlatnak azt, hogy a WOW első 4 éve 200 millió dollárba került a Blizzardnak (azóta némi infláció plussz...), csak a fejlesztési költségeken kívül.

A terv remek, szép és jó, csak sokszor jön az le, mintha nem tudnák kontrollálni magukat és újabb és újabb lsd partyk hatására kicsit megin elszállnának az elképzelések a játék méretét tekintve.

Ha megvalósul, le az összes kalappal és tuti, hogy én is benevezek... De hogy én 1 dollárt se adnék jelenleg arra, hogy ez valaha ember elé való módon meg fog jelenni, az biztos (jelenleg...). Ezt tényleg nem bántásból mondom. Csak kicsit olyan, mintha egy félkarú törpe tűzné ki célul, hogy ő lesz a nehézsúlyú boxvilágbajnok. :) De attól még hajrá.
56.
Max3000
#52: Azért elég gáz,hogy itt mindenki ostoba aki erősen szkeptikus,holott te teljesen természetesnek veszed,hogy egy 7 éve készülő(IGEN,7 ÉVE BAXOD) üres,erősen alfa játék amit semmi mással nem tudnak promózni csak a JELBESZÉDDEL a fejlesztők "felemelkedésével" magyarázva még készülhet akkor plusz 5 évig is akár.....


Az ilyeneket úgy át lehet kúrni ahogy illik.Jól átbaxlak már én is azt azzal védekezek,hogy kezdetben semmim nem volt...........Esküszöm az ilyen palikat mint te futószalagon gyártják.


A witcher 3-al kapcsolatban,a fejlesztők eddig mindenhol azt nyilatkozták,hogy 200-an vagy 250-en(pontosan nem emlékszem) csinálták a játékot.Sehol nem olvastam oylat,hogy 1500-an.Persze lehet valahol ezt nyilatkozták,de ez már nem az én hibám,hogy nem pont arra a linkre kattintottam.
55.
frankdelgado
Nem tudom volt e már de, nem értem h mi szükség van ilyesmire egy játékon belül.. Persze gesztus a siketek és hallássérültek irányába, de van felirat, meg játékközbeni chat.... Persze lehet h valami felett elsiklottam..
54.
_Tappancs_
#51: A probléma a végetnemérő fejlesztésekben keresendő. 2012-ben elindultak egy igérettel, ahogy jött a pénz az igéretek változtak, nőttek,bővültek vagy teljesíthetetlenné váltak. A meglévő mechanikák között nincs kész egy se, mindig jön egy 2.0, egy átdolgozás, változtatás, pedig mára már többnek kellene lennie egy folyton változó kiforratlan váznál, képlékeny feature csomagnál. Nagyobb modulok is csúsznak. Máshol is vannak csúszások az egészre nézve, de itt modulonként , feature-önként lehet akár 1 év is. Ennek ellenére volt már pár megjelenési dátum belengetve és visszatekintve a jelent látva, amikor a fasorban se voltak, hogy lehettek annyira "optimisták", hogy bármiféle dátum szóba jöhessen. A hajókkal képesek hónapokat elszöszölni, ami azért lássuk be indokolatlanul sok, majd később újratervezni szintén hónapok alatt.

Nem csak a pénz fogy az idő is nő a képlékenység miatt. Az nem kétséges, hogy egyszer elkészülhet, ha marad pénz, de a szöszmötölés, a mindig bővítés és átdolgozás nyújtja a fejlesztést mint a rétestészta.

Tehát számomra a gond ezzel a fejlesztéssel, hogy még mindig nincs kész semmi benne, amire azt mondhatnák ez kész, legjobb esetben is csak félkész, de többnyire hiányos.

53.
delphijos
#52: Engem ugyan nem érdekel a game , és abban egyetértek veled hogy egy új stúdió elindítása is idő és pénz, ugyanakkor egyetértek Luzsi-val, hogy így akkor sem lehet egy projektet managelni. Ha Még a lefeketett cél sincs közel sem befejezve, akkor nem emelünk be új ötleteket , főleg ha ennyire “mellékesek”. Ezen a ponton ahol a fejlesztés tart, már rég “feature freez”-nek kéne lennie, és azok BEFEJEZÉSÉRE kéne koncentrálni. Teljesen mindegy mekkora meló lenne amúgy.....
52.
malibutomi
#39: Witcher3:

The project began with 150 employees, eventually growing to over 250 in-house staff. Fifteen hundred people were involved in the production globally.


Gyengebbek kedveert: 150 fovel kezdtek ami kesobb 250-re nott, de globalisan 1500! ember vett reszt a fejlesztesben.

Szoval:
Witcher: Single player game, 1500 ember, studiok, infrastruktura rendelkezesre allt keszen, 3.5 ev.

SC+SQ42: egy singleplayer+ az eddigi legbonyolultabb MMO, most van 500 emberuk de 10-el indultak, nem volt semmi indulaskor kozben kellett felepiteni a studiokat eszkozoket, csapatot, es most tart kicsit tobb mint 6 evnel.
Nekem ugy tunik nincsenek elkesve.

Mondom maskepp:
GTAV keszult 5 evig...vajon mennyi lett volna ha ketszer akkorara csinaljak es nullarol indulnak ugy hogy kozben kell a ceget is felepiteni?

Nem art neha perspektivaba tenni a dolgokat es gondolkodni.
51.
malibutomi
Minden ujabb cikknel egyre jobban elkepedek mennyire ostobak es minden logikat nelkulozok a SC-re kopkodok.

Eloszor: az animaciokat nem azok csinaljak akik a jatekmenetet programozzak, bolygokat terveznek, vagy egyeb tartalmat keszitenek

Masodszor: a SQ42-hoz kesz vannak a mocap felvetelek, de ott a studio, hat hasznaljak valamire ami a jatekosok egy reszenak hasznos.

De ugy tunik sokaknak sok lenne par masodperc logikus gondolkodas
49.
Dízel
Sokat akar a szarka effektus lesz. bukovári az egész.
48.
logic5
Mi van itt már megint :D Mint minden SC poszt alatt kb. :D Szakadok. Tényleg van olyan, aki elhiszi, hogy ez valaha teljes értékű játék lesz? :D Többet költöttek már rá, mint kis hazánk költségvetése kb, és ti még mindig hisztek a mesébe. Egyébként a végén, ami hamarosan eljön, szerintem külön műsor lesz, minden csatornán, hogy hogyan verték át az embereket :D De védjétek csak, f@sz@ cucc ez :D
47.
Ooorky
#44: Fődesigner a CEO is egyben, pedig ezek pont ellentétesen érdekelt pozíciók, többi fontos hely is közeli hozzátartozókkal van feltöltve.
A "támogatók" gyakorlatilag egy megalomániás ember soha véget nem érő vágyait pénzelik, ezért is mutogatnak folyamatosan olyan apróságokat, amiket még az EA is elintézne egyetlen launch előtti trailer-rel, nincs egységes útiterv, amit reggel a wc-n kigondol azt azonnal bele kell rakni...
Ennek lett anno az eredménye a Daikatana is.
46.
Ultimate
#39: Fájdalmasan érintette hogy a sok f@szságból amit összehordott róla kvázi semmi nem igaz, nosza fokozza. Eddig semtünt értelmes embernek, hagyd rá. :)
45.
Nyarlako
#43: A wow már akkor se volt jó mikor kijött, és nem csak grafikailag. Francba a wowval.
44.
luzsi04
Én drukkolok az SCnek, hogy jó legyen ( megjelenjen :)), de egy dolog zavar.
Nincs fix terv, mindig eszükbe jut valami amivel bővíteni kell a fejlesztést? Milyen management ez? Már réges rég rögzíteni kellett volna a tartalmat, akkor átláthatóbb, tervezhetőbb lenne a project.

Sokat E:D-ztem es nagyon is elvezhető az amit megterveztek es megvalósítottak.
Idénre is nagy tervek vannak (fizetős tartalom kereteiben) és legyen is barmi az új feature (spaceleg, atmoszferikus bolygóra leszállás), biztos adni fog a játék élvezeti értékéhez, 2019ben.
Szerintem ezt hiányolják sokan, a pontos, kiszámítható terveket SC esetén is.
43.
gremi
Nem értem az embereket.Ha valaki nem fizetett érte, minek hőbörög?Jön amikor jön.Ha 10 év múlva, 10 év múlva.Ha meg meg sem jelenik, legyen azok gondja akik pénzt áldoztak rá.Mire kijön elavult lesz?Miben?Grafikailag lehet , de ez az amit a játékosok többsége pont leszar, ha a játék jó.Csak meg kell nézni a 10 éves játékokat.Dragon Age,Skyrim,Witcher,Mass effect,Baldurs Gate,Neverwinter,WoW classic stb.... .Amivel mindig játszani fognak, mert JÓ!
42.
Max3000
#41: Egyetértek,de ha 5 évet írnék annak fényében is elszomorító lenne amit most ennyi év után a SC produkál.
41.
Kawada
#39: "Egyébként érdekesség,a witcher 3-at 3,5 év alatt dobták össze 200-an."

Érdekesség, az egy harmadik rész, amihez rengeteg mindent fel tudnak használni korábbi részekből. Koncepciók, karakterek, lények, modellek, komplett textrúrák akár magasabb felbontásban, stb... Egy Witcher 3 méretű és minőségű dolgot nem lehet 3,5 év alatt megcsinálni a nulláról, még 1000 emberrel sem... Lásd Cyberpunk... 2013-ban jött ki "A" teaser. Már előtte is biztos dolgoztak rajta "páran".

Ezt nem a Star Citizen védelmében írom, szerintem is bukta lesz és végeredményben sok-sok pénz lenyúlása (több 1000 dolcsis hajók és társai...).
40.
Back2U
#38: Lehet hogy neked vagy nekem tetszik a Red Dead, de azért ismerjük el az érdemeit. A grafikát nem rakják össze fél év alatt az biztos és ott van a többi játékmenetbeli elem, szóval hülyeséget mondtál
39.
Max3000
#38: Most írjam le ugyanazt amire reagáltál?Szerinted a többi játékot 7 év után nem mutogatják?Alapjában 10-12 évig készülnek a játékok?


Az rdr2-ős agymenéseddel meg csak viccet csinálsz magadból.Egyébként érdekesség,a witcher 3-at 3,5 év alatt dobták össze 200-an.
38.
Neotechtr
#34: "nevetséges,hogy 7 év után is egy nagy szekér marhatrágya amit mutogatnak"

Pont ezért nem mutogatnak más játékokat fejlesztés alatt és ezt is csak azért, mert közösségi finanszírozással készül. Az RDR 2-t meg hagyjuk szerintem, mert azt az okádákot bármelyik stúdió fél év alatt összeteszi.
37.
Neotechtr
#33: Teljesen mindegy, hogy mi leszel, amire megjelenik. Ha nem táraztál be egy 1080 Ti-t, két halom ramot és egy akkora SSD-t, amire felfér, akkor akadni fog. Másrészt ez nem úgy működik, hogy most minden stúdiójuk mind a többszáz embere ezt csinálja, mert ehhez kb egy animátor kell, meg egy programozó.
36.
Nyarlako
#35: Miért nem hiszed el? A No mans sky is egy végtelen, megunhatatlan csoda lett ahol soha nem fogy ki az ember az izgalmas felfedeznivalóból, és forradalmi multiplayere is lett.
35.
Max3000
#31: "Ez pedig nem egy szokványos AAA játék lesz. Hanem 2 játék és teljesen új megközelítésekkel."

Ilyen mi lesz meg hogy lesz csodás tippelgetésekkel meg ne érvelj kérlek.Ja hogy ezt mondták.Akkor az más....
34.
Max3000
#31: Szerintem te nem érted miről van szó,csak jöttél 22 sort írni valójában a semmiről és volt bátorságod olyan címeket felhozni,mint például az rdr2.

Itt nem azt nem érti senki,hogy van a játéknak korai verziója,hanem az a nevetséges,hogy 7 év után is egy nagy szekér marhatrágya amit mutogatnak,amivel tolhatod alfában.Ha azt írod,hogy részeg gyíkok fejlesztenek és még nem tudnak kellőképp programozni,az sem mentség.
33.
Nyarlako
#31: Legyen igazad és mikor kijön legyen egy csoda, de komolyan, most ilyenekkel kell foglalkozni hogy jelbeszéd mikor még így sincs belátható idön belül megjelenés?
Mire így kijön már por és hamu leszek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...