Battlefront II - érkezik Anakin Skywalker

  • Írta: sirdani
  • 2019. február 23.
  • Letöltés
Link másolása
A DICE újabb Klónok háborúja-tartalmakkal bővíti a Star Wars: Battlefront II legendás hőseinek már így is egészen sokszínű felhozatalát, melynek köszönhetően végre megkapjuk Anakin Skywalkert is.

A Clone Wars DLC-sorozatnak köszönhetően folyamatosan érkeznek a játékba az újabb és újabb pályák, hősök, fegyverek és skinek, így nem meglepő, hogy General Grievous, Obi-Wan Kenobi és Count Dooku után Anakin Skywalkert is a fedélzeten köszönthetjük. Ugyan játékmeneti videót még nem kaptunk Anakinról, de a hivatalos tweetnek köszönhetően legalább egy pillantást vethetünk rá:

A Chosen One névre keresztelt frissítés mellé néhány új egységet is kapunk - mint például a Coruscant Guardot és az 501-es klónokat -, illetve a letöltők markát még 60 ezer kredit is üti. Az update érkezésére a jövő hét során, egészen pontosan február 27-én számíthatunk. Ami pedig a jövőt illeti, márciusban egy teljesen új, direkt a nagyobb létszámú összecsapásokhoz tervezett multis játékmóddal jelentkezik a DICE, melyben a bázisként szolgáló űrhajók és a pályán szétszórva elhelyezett foglalási pontok játsszák majd a főszerepet.

18.
18.
Back2U
#16: Access. Gyakorlatilag ha elosztom a játékok számával akkor szinte ingyen, 30-40 forintot kapok eredménynek.
17.
17.
ollie92
#15: Nem. Ez kész volt, csak kivágták, hogy az új filmet feldobja. Ha jól tudom az is ilyen első rendes baromkodás. Az volt az utolsó. Ugyan ezt kapta a BFV a tigtises küldetéssel. Azt is kivágták majd egy hónap után feloldották mint "live service". Kivágnak tartalmat, majd folyamatosan szivárogtatják, amire Kunhalmi és csatlósai nedvesednek.
16.
16.
Ooorky
#12: Most akkor ingyen vagy fix havidíjért?
15.
15.
georgie.70
Lehet hogy én értek félre valamit, de mikor jelent meg a STORYDLC? Mert én úgy emlékszem hogy az már nagyon régen volt kb 1 éve azóta még jött hozzá ,vagy ti a korábbiról, beszéltek?
14.
14.
kopic
Elég gáz, hogy ilyen soká...
13.
13.
Back2U
#11: Aha, oké akkor félreértettem.
12.
12.
Back2U
#9: Én imádtam, a gunplay pedig a kedvencem lett. Tudok tapsikolni, mert gyakorlatilag ingyen játszom sok más játék mellett, igaz fix havi díjért.
11.
11.
zoli12i
#10: Tapsikálást a utólag betett “ingyenes” tartalmakra értettem, amik kb. pár napos munkák lennének normál esetben. Csak hülyén fogalmaztam ezt meg.

Nekem az fáj, hogy ez a Dice munkája. BF1 után ez a játék rettenetesen fapados lett. Gunplayben, fegyverekben, és fizika meg sehol... egy Dicetól.
10.
10.
revdav11
#7: Ja vágom, hogy félkész Klón skinek benne voltak, de a komplett Grievous modell csak névként volt benne, de igen gáz, hogy 1 év kellett ahhoz, hogy megcsinálják, és még így is bugos volt az első hónapban.
Mondjuk fejlődési rendszer meg a squad rendszer átdolgozása nem hiszem, hogy eleve a játékban volt, de igen sok cuccot kiadhattak volna korábban, ha nem vezénylik át a brigád 90%-át a BFV fejlesztésére.

#9 Én tudok tapsikálni, mert nálam a világ és a játékmenet betalált, de az, hogy vannak bugok, amiket hónapok óta nem sikerült kijavítani, az viszont tényleg arcpirító.
9.
9.
zoli12i
#8: Miért ? Gunplay eddigi legrosszabb, amivel valaha játszottam. Sztori módot meg hagyjuk.
Ha ennek valaki tényleg tud tapsikálni, akkor én feladtam......

Másfél év alatt 4 karakter meg pár festés Wáó.....hihetetlen
8.
8.
Back2U
#7: Legalább ingyen adják, és a játék ennek ellenére a tavalyi év talán legjobb multis élménye, a single pedig csak hab a tortán.
7.
7.
ollie92
#5: Ne legyél ilyen vak....A story bővítmény már startra kész volt, csak kivágták és decemberben adták oda. A clone skinek ugyanúgy startra készek voltak, csak elrejtették, hogy majd idővel kiadják. Még az elején PC-n fel lehetett oldani egy moddal, amit gyorsan peccselt a szarfaszú svéd banda. 4 "új" hős több mint egy év után ? Amúgy startkor Griveous modellje is benne volt elrejtve a játékban. 1 év alatt adtak ki 1 DLC tartalmát. Ez az EA live service programja. Aki nem olyan vak mint Kunhalmi és a bandája, az látja, hogy valójában mindenkit átbasznak. Ez vár a BFV-re és az Anthemre is.
6.
6.
Aanash
Nálam nem tölt be a pvp-re.
Bejön a pálya töltőképe aztán ki tesz a főmenübe.
Valaki tud erre valamit?
5.
5.
revdav11
Dicséretes, hogy a DICE nem hagyta magára a játékot (mondjuk nem volt más lehetőségük, hiszen az EA töketlensége miatt ez az egyetlen AAA SW játék jelenleg a piacon).
Amúgy a 27-i frissítéssel még jön egy rakat Clone skin, ilyen-olyan phase meg osztag.
Szerintem év végéig, amíg kijön a Fallen Order, addig még nyomatják a játékot.
4.
4.
RangerFox
#2: Van, Resurrection alcímmel, nekem jobban tetszett, mint a fő story
3.
3.
Back2U
#2: Van igen, de ugyanolyan mint a standard story mód, nem hoz nagy meglepetéseket. Le kell lőni néhány tie-t, szabotálni kell egy csillagrombolót.
2.
2.
spikee576
Igazhogy van storydlc a kampanyhoz raadasul ingyen en azt halottam de m1is ha valaki tud errol vmi biztosat irjamarmeg please.
1.
1.
Back2U
Várjuk nagy szeretettel
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...