Ő lehet az Overwatch következő hőse?

  • Írta: szlav
  • 2019. április 17.
  • Teaser
Link másolása
Javában zajlik az Overwatch legfrissebb eseménye, a Storm Rising, az ideiglenes PvE-játékmód pedig sok érdekességet tartogat a rajongók számára. Könnyen meglehet az is, hogy most láthattuk először a játék következő játszható karakterét.

Elindult az Overwatch következő eseménye, amely ismét rengeteg új skinnel és egyéb kozmetikai cuccal, no meg egy vadiúj pályával bővíti ki a Blizzard nagy sikerű shooterét. A legérdekesebb azonban maga a Storm Rising PvE-játékmódja lehet, ami a megszokott módon, négyfős csapatoknak állít majd kihívást. Ezúttal Tracer, Mercy, Winston és Genji állnak össze, hogy teljesítsék a kubai missziót.

A küldetés előtt és után is kapunk egy-egy pofás átvezetőt, a lezárás azonban különösen érdekesre sikerült. A klipben ugyanis bemutatkozik a fent látható ismeretlen omnic, aki a látottak alapján Doomfist és a Talon ügynökei mellett csatlakozhat a harchoz. Egyelőre semmit nem tudunk az új hősről (már ha valóban ő lesz az), csupán annyi sejthető róla, hogy valamiféle lázadó lehet, aki a szívén viseli a mesterséges életformák sorsát.

Az Overwatch PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en jelent meg.

1.
1.
Zelgadis187
Most ingyenesen játszható a játék minden platformon és akciós az ára is ha szeretnék végleg magukévá tenni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...