Bezárt az Echót fejlesztő dán Ultra Ultra stúdiója

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 8.
  • Gyászhír
Link másolása
Mindössze egyetlen játék fejlesztése jutott a Koppenhágában található Ultra Ultra stúdiónak. A csapat a Twitteren osztotta meg a szomorú hírt. Az sajnos nem derült ki, mi áll a döntés hátterében.

A dán stúdió mindössze egyetlen játék fejlesztése után úgy döntött, lehúzza a rolót. Az Ultra Ultra a Twitteren jelentette be, hogy a csapat már nincs többé, de nagyon hálásak azért az esélyért, hogy valami szívből jövőt alkothattak. Ez az egyetlen játékuk egyébként a PC-re és PlayStation 4-re is megjelent Echo volt.

A csapat nem indokolta döntése okát, mindenesetre komoly meglepetést okoztak mostani bejelentésükkel, az Echo ugyanis több fronton is sikeres vállalkozásnak bizonyult. A kritikusok szerették, a Nordic Game Awardson a legtöbb kategóriában jelölt játék három díjat is elnyert, de még a filmipar is felfigyelt az Echóban rejlő lehetőségre. A Deadline korábbi beszámolója szerint a Fenix Studios látott benne elég potenciált. Szerencsére ez a projekt életben marad, a csapat megerősítette, hogy a stúdió bezárása nem érinti a filmadaptáció munkálatait.

2.
2.
hedzsooo
Az 1ik kedvenc indie játékom máig is PC-n -igaz, szerintem olykor nagyon nehéz játék-, de úgy az igazi, ha van benne kihívás is
1.
1.
crytek
Aha sikeres

Owners 50,000 .. 100,000

Nem is kell mondanom milyen szagot érzek, várjuk :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...