E3 2019: Gylt - traileren a Stadia első exkluzívja

  • Írta: szlav
  • 2019. június 6.
  • Bejelentés
A Tequila Works szállíthatja a Stadia első exkluzív játékát, a Gyltet. Ebben a kísérteties puzzle-kalandjátékban egy fiatal lány történetét ismerhetjük meg, aki elveszett unokatestvére után kutat.

Sok-sok játék érkezik a Google felhőalapú szolgáltatására, a Stadiára, de exkluzívokról eddig nem igazán hallottunk. Úgy tűnik, hogy a Rime-ért és a The Sexy Brutale-ért felelős Tequila Works szállíthatja az első ilyen címet.

Az első Stadia Connect során ugyanis bemutatkozott a Gylt - egy rémisztő hangulatú, logikai feladatokkal és lopakodással megfűszerezett kalandjáték, amely Sally történetét követi, aki elveszett unokahúgát, Emilyt keresi ebben a nyomasztó világban.

A jelenlegi információink szerint a Gylt kizárólag Stadián jelenik majd meg.

22.
frankdelgado
#21: Én elleszek a metrokkal, meg sztalkerekkel. Majd jön a Druzsba konzol azt azzal nyomjuk.
21.
user101
Végül is tök mindegy, ha orbánék maradnak, akkor úgy is le leszünk vágva az internetől és csatlakozunk a zárt orosz-kínai alternatívához és akkor tök mindegy lesz, hogy mi az a ps, xbox vagy streaming... Nézheted a kreml 1-es tv csatornát és kussolsz... :)
20.
Ps fanboy
#17: Szerintem nincs baj a Stadiaval, sőt legalább hozzászoktatja az embereket már magához a gondolathoz is, hogy ez a jövő, mert valszeg ez a jövő. De azért nem fog leváltani egy Ps t vagy egy Xbox ot. A kövi gen még szerintem a szokványos mederben fog menni többnyire, és a konzolok lesznek az előtérben, de szerintem az lesz az utolsó, tudom ezt már erre genre is mondták, de most már nagyon úgy fest, hogy elöbb utóbb bekövetkezik. Erre nagyon jó lesz a Stadia, hogy kitapossa az utat a konzolholdereknek is.
19.
megaone6
#5: Miért ne lehetne? Az én nagynéném 13 éves volt, amikor születtem, sőt 11, amikor az egyik unokatestvérem született, és ennél kisebb korkülönbség is abszolút elképzelhető.
18.
DeKor
#17: Ja, a rohadt Netflix meg HBO is saját sorozatokat gyártanak, hogy azt nézzünk, és fizessünk érte. Hát ezek pénzt akarnak keresni b...meg, hát nem sül le a pofájukról a bőr?
Legyen minden egy kézben, az már a kommmunizmusban is olyan jól bevált.
17.
Kawada
Szerintem minden egyes fagyizónak, csak azt a 8 féle, egyezményesen elfogadott fagyit kellene árulja... Hogy is jön bárki ahhoz, hogy kitaláljon valami új ízt esetleg, amivel a szaros fagyizóját különbbé szeretné tenni, mint az út túloldalán lévő fagyizó? Ez a fagyit szerető emberek közötti háborúskodást eredményez... Csak jobban széthúzzák a fagyizók közötti különbséget is.
15.
user101
Ezzel az egésszel csak az a baj, hogy mégjobban szét fogja szaggatni az amúgy is szegregált piacot a kurta életbe... :(((

A sony be fog zárkózni, az Ms be fog zárkózni, az EA be fog zárkózni, az UbiSoft be fog zárkózni...stb. Bravó! Most is megy a hiszti, hogy inkább csinál mindenki saját áruházat mert akkor övék a bevétel... Majd pont mindenki a google-t fogja hízlalni, amikor tetves 8 százalékért átment a sok idióta a Steam-ről az epicre ( úgy hogy közben tized annyit se adnak el a címből, mint Steamen és tízszeresére nő az amúgy full ratyi Uplay eladások száma... Gratulálok! )...

Szóval jah, vesszen a stadio ( és az összes többi streaming szarság ), legyen végre egy játékboltba minden PC-n. Legyen része a windowsnak a Steam és legyen kizárólagos, leszarom, mert ezt ami most van rühellem!
14.
Ps fanboy
#12: Akarom mondani "kiváltó" ok miatt
13.
Nyarlako
#10: Hinni a templomban kell.0
12.
Ps fanboy
#10: Hú de kurv@ jól látod.:) Arra nem is gondoltál ugye, hogy amit a Stadia nyújt az nagyjából egy gamepass, vagy annak egy olcsóbb (legalábbis a konzol árát megspórolod) változata...Csakhogy ezzel a Sonyt nehéz lenne kiütni a nyeregből, amilyen franchiseok és fejlesztőcsapatokat vannak a kezükben. Nem hiszem, hogy a Sony tulajok nagyrésze elpártolna tőlük ezért amit a Stadia nyújt, ők bőven meglesznek a kövi genben is, elég csak kimenniük pl a következő E3 ra és villantani pár címet, és már borítékolható is a játékosbázis, ami bőven elég a fenmaradádhoz, sőt. Viszont az Xbox nál már nem vagyok olyan biztos, ha valahonnan átszivárognak majd a Stadiara, az a Xbox tól lesz pont a gamepasst "kiváló" ok miatt. Akkor kinek is van szüksége kire, ki pucsított be, honnan tudod milyen megálapodást kötöttek?
11.
DeKor
#10: A világon semmit nem tudunk arról, hogy ki ment kihez. Szép is lenne, ha még ezt is az orrunkra kötnék. Viszont mivel jobbára csak azt tudjuk, hogy a Microsoft mivel járul hozzá ehhez az együttműködéshez, ebből valószínűsíthető, hogy a ők tettek ajánlatot a Sony felé.
De egyébként meg mindegy is, ennek akár örülni is lehetne a tiszteletlen "rizszabálózás", meg "bepucsítás" helyett.
10.
frankdelgado
Na erre is jönnek az exek, csak nehogy odaverjenek a sonynak, mer nemtom mi lesz.... bár most már bepucsítottak a rizszabálók az ms nek a túlélés érdekében. Sztem átalakulnak itt az erőviszonyok...
9.
DeKor
#7: Az unokahúgod a testvéred lánya, szóval elég érdekes lenne, ha 1 perc lenne a különbség. :D Amiről te beszélsz, az az unokatestvér.
8.
VerIstvan
Milyen jo hogy a kekfejun kivul mindenkinek igy sikerult beazonositani az igazi problemat.
(Ez most szarkazmus volt ha valakinek magas lenne)
7.
VerIstvan
#5: Unokahuga akkor is ha 1 percel fiatalabb.
Az unokahug a valamelyik szulo testverenek a gyereke ha nem tevedek.
Gyk. siman lehet neki.
6.
VerIstvan
#4: Szerintem mondjuk azzal pont nincs gond ha egy gyerekkel kell lopakodni.
Sot.
Ez inkabb indokokolta teszi es ok meg bujkalni is jobban tudnak.
Az exkluziv bullshittel van gond.
Ha jo jatek lesz megy a sullyesztobe a stadiaval egyutt hacsak nem az lesz amit lentebb felvazoltam.
5.
DeKor
Most akkor az unokatestvérét, vagy az unokahúgát keresi? :)
Mondjuk kétlem, hogy ekkora gyereknek már lenne unokahúga. :)
4.
Yanez
Jó a hangulata, de most komolyan egy kislánnyal kell lopakodni, mászkálni, akciózni, stb? Ez annyira komolytalanná teszi. Legalább egy felnőtt nő lenne a főszereplő. Értem én, hogy ez ilyen félkomoly, platformer beütésű cucc, de attól még lehetne hitelesebb. Azért nem olyan rossz ez gyerekek. Adom is el a ps-t, hogy megvehessem emiatt a stadiát, ami egy képzeletbeli platform.
3.
Ultimate
Exkluzív... Elkezdődött... Támogassa csaka, sok kretén, húzzák még jobban szét a platformokat platformokon belül is kibaszott exkluzívokkal...
2.
VerIstvan
Kihozzak ezt majd mindenre miutan hatalmasat zakozott a "stivia".
1.
Stranger
Annyira királyak ezek a platformok, hogy milliárdos marketing mellett is csak exkluzívok mellett tudják eladhatóvá tenni.
Egyébként jó ratyi a minőség, ez már az 1080P-s Stadiát mutatná be?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...