E3 2019: VR-ba látogat a Sniper Elite

  • Írta: sirdani
  • 2019. június 11.
  • Bejelentés
Link másolása
A Rebellion hivatalosan is bejelentette, hogy a népszerű Sniper Elite-franchise hamarosan VR-os kitérőt kap, melyben majd a második világháborúban küzdhetünk a nácik lepte Olaszország felszabadításáért.

A Sniper Elite VR egészen konkrétan a Sniper Elite 4 történeti előzményeként is felfogható; az olasz ellenállás tagjaként a legfőbb célunk az lesz, hogy elejét vegyük a náci tengeralattjárók fenyegetésének Szicília körül, így megadva a tökéletes lehetőséget a szövetségesek olaszországi partraszállásának.

A játékban a célzáson és a precizitáson lesz a hangsúly; DualShock kontrollerrel és Move-val egyaránt fejest ugorhatunk a mesterlövészkedésbe, egy-egy ügyesebb találat után pedig a jól bevált lassított felvételű X-Ray Kill Cam vár majd ránk, immár megújult, VR-ra optimalizált formában, hogy a nácik mellett legalább a hányinger ne okozzon fejfájást a játékosoknak.

A vadonatúj küldetések során persze szabadon járkálhatunk majd a katonai bázisokon, a lakatlan falvakban, vagy a légitámaszpontokon, a nyílt akció mellett pedig kedvünk szerint akár lopakodhatunk is.

A Sniper Elite VR kizárólag PlayStation VR-on lesz elérhető, a megjelenési dátum helyét azonban jelenleg még a „coming soon” felirat uralja.

2.
2.
zozo76hun
#1: ha jo lesz benevezek ra!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...