E3 2019: 10 percig pörög a GreedFall

  • Írta: szlav
  • 2019. június 22.
  • Videó
Link másolása
Egyre tisztábban körvonalazódik a GreedFall. Az E3-on levetített sztorielőzetes után most több mint 10 perc játékmenettel jelentkezik a Spiders akció-szerepjátéka. A videó során jut idő egy bossharcra és némi karakterfejlesztésre is.

Lassan egy hete véget ért az E3, de még mindig csörgedeznek az innen érkező hírek és az expón felvett videóanyagok. Az IGN-nek köszönhetően most bő 10 percig nézhetjük a GreedFallt, a Technomancerért felelős Spiders RPG-jét. A látottak alapján egy igazán egyedi hangulatú, akciódús játékkal lesz dolgunk. Ha titeket is megfogott a körítés, akkor feltétlenül nézzétek meg a korábban bemutatott sztoritrailert is!

Dátum egyelőre még nincs, de azt már tudjuk, hogy a GreedFall PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re érkezik.

7.
7.
Nagyon jó a Technomancer is, úgyhogy nyugodtan nekiugorhattok, ha az említettek tetszettek. A Technomancer ráadásul a Mars: War Logs világa, szóval nálam még az is plusz pont volt. Tömör hangulat, faszaság. Ez a rész a seting miatt egyelőre még nem varázsolt el, de a stúdió előző játékait figyelembe véve, szerintem mindenképp érdemes ránéznem.
6.
6.
kastorhun
#5: Egyik játékuk se volt kifejezetten nagy szám, viszont ők tényleg FEJLŐDNEK! Én is csak az első két játékukat vittem végig, és forgatókönyvileg is javultak a 2. játékukra (BbF világa mondjuk sablon fantasy, de a Marsé kellően egyedi). A Mars és a Bbf egy cső játék, a BbF már komolyabb tereket is tudott nyújtani, videók alapján pedig a Technomancer egészen komoly méretűnek ígérkezik. Ez pedig kifejezetten nagynak tűnik (az előzőekhez képest). Szánalmas látni ahogy 1,2 kisebb stúdió hogy tör fel, közben pedig a giga cégek zéro tehetségből, és pénzből, és a bele sz*r*k hozzá állásból össze hánynak valami f*st. (pl: Fallout 76)
5.
5.
kryszisz
#3: Igen, és ez szerintem többet számít, mint bármilyen csili-vili látvány, technikailag látszik a játékaikon, hogy nem tripla-A budget-ből gazdálkodnak a srácok-lányok, viszont én mind a Marsba mind a BbF-be (Technomancer még nincs meg egyelőre) belepakoltam vagy 20-30 órát, és egy-két üresjáratot leszámítva piszkosul élveztem mindkettőt, különösen Mars: War logs-ot. Igazából több (korai) BioWare hangulat volt ezekben a programokbn, mint magukban a BioWare játékokban kb. a Mass Effect óta:D Ez azért sok mindent elmond. Ha valakiket megéri támogatni (még ha esetleg nem is teljes áron, úgy nem igazán szoktam játékot venni, ahhoz túl sok az elmaradás), akkor azok az ilyen kicsi, de ambíciózus stúdikók.
4.
4.
kastorhun
#2: A csapat játékain valóban látszódik a lelkesedés, és játékról játékra fejlődnek. Ez sajnos sok AAA játékról nem mondható el, a Greedfall költségvetése pontosan duplája a Technomancerének.
3.
3.
kastorhun
Meg lehet kövezni de nekem ez sokkal jobban tetszik mint tucatnyi AAA-nak csúfolt förmedvény.
2.
2.
kryszisz
#1: Mint az összes Spiders cím. Mármint amúgy el lehet velük lenni bőven, én a Marsot és a Bound by flame-t is végigtoltam anno, a lelkesedés látszik ezeken a játékokon, de sajnos a pénz is amennyiből készültek, és ahány ember dolgozott rajtuk. A koncepció amúgy tetszik ebben a játékban, egy masszív leárazás alatt ránézek majd szerintem:)
1.
1.
crytek
Nem tudom...olyan tripla zsé feeling jött át.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...