StarCraft II - a Google AI-ja is szembejöhet

  • Írta: fojesz
  • 2019. július 13.
  • Érdekesség
Link másolása
Hús-vér játékosokon is kipróbálja a Google a StarCraft II-re specializált mesterséges intelligenciáját. Ha te is jelentkezel a tesztelésre, bármikor szembetalálhatod majd magad az AlphaStarral.

A Google berkein belül üzemelő DeepMind már a StarCraft II-n is elkezdte edzeni a mesterséges intelligenciáját, az AlphaStar névre keresztelt ágens azonban csak a visszajátszásokból, illetve a saját magával lejátszott meccsekből tanult, éles bevetésen még nem vett részt - eddig.

A cég ugyanis megállapodott a Blizzarddal, hamarosan pedig valódi meccseket játszhat a Google mesterséges intelligenciája. Persze arról nincs szó, hogy az AlphaStart ráeresztenék a teljes StarCraft II-közösségre, aki viszont jelentkezik a tesztelésre, az készüljön fel, mert neki bármikor szembejöhet majd az AI, mint ellenfél. Igaz, erről nem fog tudni semmit, az AlphaStar ugyanis álnév alatt játszik majd, hogy a fejlesztők kutatásán ne eshessen csorba.

A DeepMind ugyanis azt szeretné megtudni, hogy az AlphaStar hogyan birkózik meg a hús-vér játékosok különböző stratégiáival, az ezzel kapcsolatos eredményeket pedig később néhány visszajátszás társaságában publikálni is fogják. 

Aggodalomra semmi ok, az AlphaStar nem fog csalni: a DeepMind profi játékosokkal egyeztetett, és ez alapján korlátozta le a mesterséges intelligencia "tudását". Ez alapján például az AI is pontosan annyi információval rendelkezik majd az adott meccsről és az ellenfélről, mint amit amúgy is "látna a képernyőn keresztül", nem fogja tudni előre, hogy merre vonulnak az ellenséges csapatok, és csak azoknak az egységeknek adhat utasítást, amiket lát is. Emellett azt is szabályozták, hogy az AlphaStar hány akciót hajthat végre percenként.

Mivel a tesztelés célja az AlphaStar jelenlegi tudásának megfigyelése, a mesterséges intelligencia nem tanul majd a kutatás során, és nem fogja finomhangolni a teljesítményét a lejátszott meccsek alapján.

6.
6.
Juha
#3: Bazki, #4 helyett #3, és így lett 3 külön komment egy szerk gombos helyett... KSZG
5.
5.
Juha
#4: Esetleg nem jött át az iróniafaktor... akkor meg úgyis 42.
4.
4.
Juha
#3: Miért, te nem így sakkozol? Előre megtervezed a lépéseid, valamint az ellenfél reakcióiról is van némi elképzelésed. Ha ő máshogy lép, akkor te is arra reagálva változtatsz a stratégián. Na ugyanez megy itt is, csak nem 10-20 emberrel "sakkozik" egy évben, hanem milliókkal, és közben ki is ismeri a logikus reakciókat - mint ahogyan egy ember is tanulna sakkozni.
Ok, nyilván nem kezd (talán) szerelmesversbe, de attól ez már az intelligencia küszöbe, de mégis, mikortól neveznéd te MI-nek?
3.
3.
user101
Ezek csak valószínűség számító, faék egyszerű, utánzógépek. :) Nem tanulnak az égvilágon semmit, csak veszik a lehetséges lépéseket és azokra kapott válaszokat és abból válogatnak %-os arányban a legoptimálisabb végkifejlet reményében...

Nem azt mondom, hogy ez adott esetben nem lehet hatékonyabb, csak ez nem intelligencia... Egy végletekig egyszerűsített matematikai megoldása egy jelenleg nem meghatározható problémának... :)

2.
2.
hedzsooo
#1: Ja, játszadozunk a mesterséges intelligenciával, aztán az Amazon vagy az MS most úgy is hamarosan összehozza 1 komolyabb verzióját a Pentagonnak, ami már nem csak a StarCraft II-ben tesztelheti az emberek tudását (+ reakcióit), ill. mérheti össze velük az AI a tudását...

De ugyan mi rossz is történhetne ezáltal?
1.
1.
KopyAti
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...