GC 2019: Tartalmas programmal készül a Microsoft

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 18.
  • Hír
A következő hónapban rajtol el az idei Gamescom, amelytől ezúttal sem marad távol a Microsoft. A konzolgyártó egy különleges Inside Xbox-epizóddal nyitja majd a kölni jelenlétét, amit később egyéb programok és sok-sok kipróbálható játék követ.

Idén is Köln ad majd otthont a világ legnagyobb játékeseményének, a Gamescomnak, ahonnan természetesen a Microsoft sem hiányozhat. A redmondiak ráadásul azt is elárulták, hogy mivel készülnek, így kiderült, hogy ők már augusztus 19-én, az esemény nulladik napján bejelentkeznek, méghozzá egy speciális Inside Xbox-résszel, amit a Gloria Theatre-ből közvetítenek és amit a hivatalos Xbox-oldal mellett a megfelelő Twitch, YouTube, Facebook, Twitter, Mixer csatornákon keresztül tudtok majd követni. Ez helyi idő szerint 17 órakor kezdődik.

Ugyanezen a helyszínen augusztus 21-től egészen augusztus 23-ig tartják majd az Xbox Open Doors eseménysorozatot, aminek a keretein belül versenyeket, közösségi eseményeket, különböző beszélgetős paneleket tartanak a rajongóknak. Mindezek teljesen ingyen, belépő nélkül lesznek látogathatóak.

Természetesen az expó helyszínén is jelen lesz a Microsoft, ahol a 8-as hallban terpeszkedik majd el a redmondiak méretes standja, ahol több mint 200 játékállomáson lehet kipróbálni a megjelenés előtt álló játékokat. Többek között olyan címeket visz magával a Microsoft, mint az Age of Empires II: Definitive Edition, a Battletoads, a Bleeding Edge, a Gears 5, a Halo: The Master Chief Collection vagy a Minecraft Dungeons. A külsős csapatok címei közül a Borderlands 3, a DOOM Eternal, az NBA 2K20 és a Tom Clancy’s Ghost Recon: Breakpoint lehet érdekes.

Emellett Európában most először lehet majd kipróbálni a redmondiak felhőalapú streaming megoldását, a Project xCloudot.

33.
Bnecne
#27: Nem unalmas ilyen erővel nektek is egyet hajtani mint a pereces? Elegem is van már ebből az oldalból itt semmit sem lehet értelmesen megvitatni olyan mint valami óvoda.Ha lehetne törölni a profilom szívesen törölnem, sőt ha admin olvasa nyugodtan törölheti,nem is akarom a helyet foglalni itt. CSAK A PSSSSSSSSSSA CSAK A PSSS
31.
zozo76hun
en elbirnek egy xbox scarlett - oculus rift s integraciot!
29.
Őrnagy
Én is Xboxos vagyok. Sőt, elárulom, hogy májusban váltottam PS4 Proról Xbox One X-re. Kurvajó a Forza, a Game Pass, olcsók a használt játékok stb. Mégis, várok valami nagy durranást.
28.
Őrnagy
#5: Én is Xboxos vagyok. Sőt, elárulom, hogy májusban váltottam PS4 Proról Xbox One X-re. Kurvajó a Forza, a Game Pass, olcsók a használt játékok stb. Mégis, várok valami nagy durranást.
27.
Kawada
#26: És nem unalmas az, ha valakik megemlítik, hogy remélik a MS előáll végre valami normális játékkal, azt úgy éli meg az objektív és elfogulatlan xbox-os szív mintha megujjaznák a macskátokat?
26.
Bnecne
Nem unalmas már minden Xbox hír alatt a Sony popó tisztára nyalása? Mindenki azon játszik amin akar és pont kész, mért kell mindig ezt "ez szar az szar" kommenteket írni?
25.
0Hagyma0
Nem olvastam a kommenteket m, de fogadjunk :
Bibibi szar az xbox, Bibibi szar a ps
24.
Neotechtr
#15: Totál jól beszélsz.
23.
Yanez
#21: 5 ex 5 évre? Most vagy a suliban matek órán a fütykösöddel játszottál kő-papír-ollót a pad alatt, vagy egy másik univerzumból jöttél. Tavaly pl 3 ütős ex is napvilágot látott. Spidey-GoW-Detroit. Úgyhogy remélem a szoni tartja az iramot, de jól írják, évi két valamirevaló ex is már jó ok, hogy az ember péest válasszon, ha az adott szemelynél épp a játékok a döntő ok.
22.
Ps fanboy
#21: Évente két exet nem nehéz beütemezniük, ahogy eddig sem volt az. Az máris a duplája annak, amit te mondtál, de ki számolja nem igaz...
17.
A Pulyka
#15: Most a micronal egyaltalan nem ezt erzem.Inkabb a generacio elejen az a folenyes szemetlada hozzaallas.Most azert vasarolnak fel studiokat, es uj Ip-ken gondolkodnak. Erzik, hogy a kov genben nem lesz eleg egy remastered master cheef collection es 8 darab forza. :-)
16.
Ps fanboy
#15: Szerintem te se igyál többet. :)
14.
godach
#13: Az elmúlt napokban, annyi baromságot írtál, hogy azt hittem csak szabadságon vagy és be vagy nyomva. Remélem, a mostani is tart és nem előre megfontolt, meggondolt szándékból írtad :)
13.
Ps fanboy
Egyébként igen negatív felhangal áll neki a Microsoft a következő generációnak. Valamit muszáj lesz villantaniuk az ő érdekükben szerintem.
12.
Kawada
6.
kopic
#2: Szerintem rád sincsen nagyon, szóval ennyit rólad...
5.
elgeri
#4: Én Xbox-os vagyok, és egyáltalán nem bánom :) De nem érdemes most (sem) várni semmi nagy extrát tőlük, nem is lenne értelme. Max már csak a következő generációval lehet nagy dolgokat csinálni.
4.
Őrnagy
Valamit bemutathatna már a Micro, ami úgy jó keményen földhözb@sz egy átlag játékrajongót.
2.
godach
#1: Nem is nagyon van szükség "rátok" :)
1.
kopic
Már a tavalyi is irtó gyenge volt, szóval inkább kihagyom...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...