Dave Bautista eljátszaná Marcus Fenix szerepét

  • Írta: szlav
  • 2019. július 23.
  • Cooltúra
Link másolása
Talán keresni sem lehetne megfelelőbb színészt Dave Bautistánál a Gears of War-franchise arca, Marcus Fenix alakításához. Az adaptáció ismét mozgásnak indult, az amerikai színész pedig elárulta: ő mindent megtett azért, hogy megkapja a szerepet.

Az előző konzolgeneráció elején, gyakorlatilag tizenegynéhány évvel ezelőtt fogant meg a Gears of War-mozifilm ötlete, de mint oly sok adaptációé, ez sem hozott gyümölcsöt a mai napig. A projekt azonban az utóbbi időkben ismét lángra kapott valamelyest, hiszen tavaly novemberben megtudtuk, hogy F. Scott Frazier dolgozik a forgatókönyvén, alig egy hónapja pedig kiderült az is, hogy a film nem követi majd szorosan a videojátékok történetét.

Ráadásul ahogy közeleg a Gears 5 megjelenése, úgy lesz ismét egyre aktuálisabb a topik, nem csoda hát, hogy a rajongók ismét elábrándoznak azon, hogy milyen is lehetne egy igazán remek feldolgozás. A legendás COG-parancsnoknak, Marcus Fenixnek mindenképpen helyet kell találni a vásznon, erre a szerepre pedig sokak szerint Dave Bautista lenne a tökéletes választás.

Az amerikai színész Twitteren csatlakozott a párbeszédhez, ahol elárulta, hogy nagyon szívesen elvállalná szerepet. Megtudhattuk azt is, hogy Bautista a saját elmondása szerint mindent elkövetett azért, hogy ő vihesse vászonra Fenixet, de úgy tűnik, hogy egyelőre nem keresték meg őt ezzel kapcsolatban. Az IGN egyik korábbi podcastjében egyébként Rod Fergusson, a The Coalition fejese is elárulta, hogy nagyszerű ötletnek tartaná, ha Dave Bautista játszaná Marcus Fenix szerepét, ez a döntés azonban nem az ő kezében van.

9.
9.
FiveSalmon69
#8: igazad van, ilyen elcsökevényesedett agyam nincs mint nektek. sorry.
8.
8.
Fata Morgana
#7: Nem gagyi csak nincs mivel felfognod ennyi:)))
7.
7.
FiveSalmon69
#6: Hat ez nagyon gagyi volt. Probald ujra.
6.
6.
Fata Morgana
#4: Mosd márt meg a "segged" tudod ott az orrod alatt van ;)
5.
5.
user101
4.
4.
FiveSalmon69
Mindegy ki játsza el a szerepet, ti akkor is ugyanilyen nyomorultak maradtok. ;)
3.
3.
Fata Morgana
#2: Szerintem is egy néger csajszi fogja kapni a főszerepet, lesz egy dagi + egy girhes (aki leszbi) társa a főnökük szintén nő lesz aki férfi volt de átoperáltatta magát.:)
2.
2.
darksiders19873
Ha lesz is belőle valaha valami akkor tuti valami női főszereplős fős lesz!
1.
1.
Ezzel a kocka fejjel szerintem is nagyon illene a szerepre. Sőt, tényleg. Az viszont totál érthetetlen lenne, ha nem nőt és egyebeket akarnának egy esetleges filmben Marcus szerepére.

Szóval így, hogy a filmiparnak vége, elmondhatjuk, hogy jó lett volna a szerepre.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...