Elkészült a Virtua Fighter 5

  • Írta: fojesz
  • 2007. január 23.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sega bejelentéséből tudtuk meg, hogy a Virtua Fighter-sorozat ötödik részének PlayStation 3-as verziója elkészült és sorozatgyártásra alkalmas állapotba került.
A Sega bejelentéséből tudtuk meg, hogy a Virtua Fighter-sorozat ötödik részének PlayStation 3-as verziója elkészült és sorozatgyártásra alkalmas állapotba került.

 

A PS3-as játék nyugaton és Japánban február 20-án jelenik meg, Európában pedig a Sony újgenerációs konzoljának startja után fog a boltokba kerülni. A nemrégen bejelentett Xbox 360-as változat továbbra is fejlesztés alatt áll, feltehetőleg nyáron debütálhat a cím a Microsoft gépén. Galériánkban most 15 friss képet tekinthettek meg a játékról!

5.
5.
Pukhi-zik
Ugyan a Vf szebb minta doa ez nem vitás.
4.
4.
Yakuza
Sokan elfelejtik, hogy a VF úttörő volt a verekedős játékok kategóriájában, a VF volt az első 3D-s bunyós játék, valamint ők vezették be az egyszerű, ám nagyszerű 3 gombos harcrendszert is, amit a DOA szépen lekoppintott, illetve pár karaktert is.
3.
3.
tjames
Szerintem meg összasanolítani sem érdemes, mivel ennek a grafja inkább "valósághű" azé meg "meseszerű". DoA inkább "manga" fele hajlik. Felesleges összehasonlítani, így azt mondani is "pontatlan" hogy ez (vagy az) szebb grafikájú. Kinek ez jön be, kinek az. Nekem ennek a grafja, annak a mozgása jön be inkább. De mindenki máshogy van. Nem szebb a graf, csak jobban tetszik!
2.
2.
fojesz
Csak a grafikáról beszéltem barátom. A többi részét nem hasonlíthatom össze a játéknak, mivel a VF nem jelent meg. :P Már pedig a DOA4 grafikája gyengébb, mint a VF5-é. Ezen vitatkozni sem érdemes.
1.
1.
fojesz
Lehet a képekről nem jön le, de egy videót nézz meg mindenképpen. A DOA4-et alázza grafikailag.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...