A trójai háborúban játszódhat a következő Total War

  • Írta: szlav
  • 2019. augusztus 10.
  • Pletyka
Link másolása
Úgy tűnik, hogy a kései bronzkorba vezényel minket a Total War-széria következő darabja, mégpedig a trójai háború időszakába. A Creative Assembly nemrégiben bejegyeztette a Total War Saga: Troy címet

A történelem egy újabb szegmensét hódítja meg a Total War Saga. Reméljük, hogy a veterán stratégák otthon érzik magukat majd a Krisztus előtti 1200-as évek környékén is, ugyanis a széria éles szemű rajongói kiszúrták, hogy július 23-án a Creative Assembly csapata lefoglalta a Total War Saga: Troy védjegyét.

Egyelőre még sem a Creative Assembly, sem pedig a Sega részéről nem érkezett semmi hivatalos közlemény a játékkal kapcsolatban, így legfeljebb csak spekulálhatunk arról, hogy mikor, s miféle újdonságokkal érkezik majd a játék, de szerencsére maga a cím van annyira beszédes, hogy a tematikát egész pontosan belőhessük. A széria általában nagyjából évente jelentkezik újabb darabbal, így nincs kizárva, hogy már jövőre ellátogassunk Trójába.

9.
9.
Ooorky
#8: De a bronzkori csaták se a formációkról szóltak (egészen a végét jelentő Dór invázióig ahol megjelentek az első hopliták).
8.
8.
Zuzmo
#1: A total warról alapvetően az jut az ember eszébe, hogy ember tömegeket mozgat formációkban csata közben. Az a probléma, hogy a huszadik századra annyira átalakult a hadviselés, hogy egy második világháborús, de egy első vh-s is már teljesen különbözne a többi total war játéktól.
7.
7.
Ooorky
Másrészt a Trójai háború messze nem a klasszikus (hoplitás-légiós) ókor, a bronzkori hadviselés sokkal másabb volt, lándzsadobálással, harci szekerekkel, nádpajzsokkal, 0 páncélzattal...
6.
6.
Ooorky
#5: Britannia a szó szerint a Sötét (vagy Korai) Középkorban játszódik...
5.
5.
zoli12i
#3: Three kingdoms tényleg középkor, bocsesz már. De az Attila és Britannia és a Rome 2 is ókor.
4.
4.
krisztian66666
#3: Csak a Britannia a Three kingdoms ókorban játszódik!
3.
3.
Ooorky
#2: Ne zavarjon, hogy az utolsó kettő középkorban játszódott.
2.
2.
zoli12i
Középkor jöjjön már istenem! Sorozatban negyedik játékuk játszódna már az ókorban.
1.
1.
kastorhun
Érdekes lenne, de azért megnéznék akár egy VH-s Total Wart is.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...