2021-ben jön a következő Tomb Raider-film

  • Írta: fojesz
  • 2019. szeptember 4.
  • Cooltúra
Április óta tudjuk, hogy folytatódik az Alicia Vikander főszereplésével készült Tomb Raider-film, mostanra viszont az is kiderült, hogy mikor érkezik a folytatás, illetve ki rendezi majd az új adaptációt.

Ismét a Deadline jelentett nekünk Tomb Raider-fronton: áprilisban ők számoltak be arról, hogy elkészülhet a 2018-as Tomb Raider-film folytatása, az imént pedig szintén ők szellőztették meg, hogy a második rész egészen pontosan 2021. március 19-én kerülhet mozikba.

Azt is megtudtuk, hogy a szintén Alicia Vikander főszereplésével készülő folytatás rendezői székébe a Halállista (Kill List) és a Valahol Angliában (A Field in England) című horrorokat is jegyző Ben Wheatley ül majd, a munkálatok pedig jövőre veszik kezdetüket.

Mint korábban kiderült, a forgatókönyvet Amy Jump írja, aki már dolgozott együtt Wheatley-vel a High-Rise-on és az Össztűzön (Free Fire).

18.
Ultimate
#12: 1490. A 10 forintot visszaköveteli.
17.
crytek
#12: Rajtad kívül minden épeszű ember.
16.
kopic
Filmre nem igazan vagyok kíváncsi, viszont a színésznőt eltudnam képzelni mellettem...
15.
Ultimate
#9: Ezt is megéltük de:
+1
14.
SLi
#9: egyetértek, jó casting volt, mondjuk az igazi brit akcentus hiányzott nekem meg voltak fölösleges és idegesítő részek de egyáltalán nem volt rossz film
13.
Yanez
#11: Hát én sem emlékszem a filmből már semmire, pedig nem előző életemben láttam.
12.
kopic
#1: Eleg gáz, hogy ide jársz hazudni...
Szerinted bárki is elhiszi neked, hogy szórakozásra kiadsz 1500 ft-t?
11.
user101
Szerintem arra gondolt, hogy a sugárban pénteki nyugdíjas matiné napon nézi 500-ért! :)
A első film amúgy annyira megfogott, hogy nem, hogy a cselekménye, de egy képkockára sem emlékszem belőle, pedig híresen jó a film memóriám és szinte bármiből tudok idézni amit valaha láttam... :(((

Erről jut eszembe, neki kéne veselkedni a reboot második részének, de annyira béna volt már az első is, hogy nem nagyon van hozzá kedvem... :(
10.
Ichigo77
#6 Egyetértek,egész nap tudnám kényeztetni.
9.
DeKor
A 2013-ban rebootolt Tomb Raider sorozat után a filmhez Alicia Vikandernél jobb főszereplőt aligha lehetett volna találni. Míg a 2013 előtti játékok esetében nagyon jó választás volt Angelina Jolie, addig a reboot utáni történetekhez pont egy ilyen főszereplő kell, mint Vikander. Az első film nem volt zseniális, de jó volt, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki a másodikból.
8.
Neotechtr
Nem Uwe Boll rendezi meg sem nézem.
7.
gel00
Minek?! Ultragagyi volt az első is.
6.
bitbandita
Nagyon bejön ez a csaj. Mázlista Fassbender.
4.
Gykrizsi
Nekem az első bejött, bár csodálom, hogy jön második rész.
3.
Perseus84
2.
godach
#1: Van reggeli kávé áráért mozi? :D
1.
crytek
Ezt is moziban nézem majd ahogy az első részét. Feltéve ha szabadnapra esik majd a vetítés ideje
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...