HWSW: Bemutatkozott az új iPhone

  • Írta: Shifty
  • 2019. szeptember 11.
  • Hardver
Link másolása
Szokásához híven az őszre fordulva mutatta be legújabb termékeit az Apple, amely újfent három okostelefont leplezett le egy okosóra és egy táblagép mellett. Úgy tűnik, a nagy innováció ezúttal elmarad.

Az elnevezések mélyére nézve ugyanis az iPhone Xr közvetlen utódja érkezett iPhone 11 néven, amely alá a közönség logikusan az iPhone Xs leszármazottját várhatta. Ezzel alapvetően még nem lenne probléma, az olcsóbb modell ugyanakkor bizonyos tulajdonságait tekintve alulmúlja a Xs-t, ami a kevésbé körültekintő vásárlóknak még okozhat kellemetlen meglepetéseket. A csúcsmodellek, vagyis a már említett iPhone Xs, illetve az Xs Max közvetlen utódja az iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max, az Apple tehát az okostelefonos palettára is elhozta a professzionális képességeket sejtető jelölést. Az eddig csak a cég egyes PC-inél és táblagépeinél ellőtt "Pro" eddig munkagépes tulajdonságokra utalt, az új csúcskészülékek képességeit tekintve azonban erősen vitatható a címke létjogosultsága.

Az elmúlt hónapok szivárogtatásai nagyrészt beigazolódtak, az Apple ugyanis nem nyúlt a két éve bemutatott iPhone X fundamentális formatervéhez. Ez egyértelműen alátámasztja, hogy Cupertinóban jó ideje három lépcsős fejlesztési ciklusban gondolkoznak. Az Apple már csak három évente mutat be új készülékdizájnt, illetve változtat okostelefonjai legfőbb paraméterein, elsősorban a méreten, beleértve a kijelző képátlóját is. A termékfejlesztési stratégiára elsőként az iPhone 6-6s-7 mutatott példát, amit az iPhone X-Xs-11Pro tovább vitt, szabad szemmel jól látható változásokra tehát csak egy év múlva lehet számítani. Mindez szöges ellentéte az androidos gyártók stratégiájának, amelyek rendszerint évről évre komolyabban hozzányúlnak a formatervekhez. E helyett az Apple inkrementális fejlesztésekkel igyekszik fenntartani a vásárlói érdeklődést, amely az eladási adatok alapján az utóbbi időben már kevésbé tűnt sikeres stratégiának.

Érdekelnek a további részletek? Irány a HWSW!

70.
70.
sanyikatarzan
#49: Hát figyu oli, amíg a mekemen és az ájpedemen ugyanazok a dolgok megvannak és használhatóak mindenhol, addig én nem gondolom, hogy bármiről lemondanék! DE! Az ilyen system hekkek, meg a különböző lancserek távol álnak ettől a tökéletes személyiségemtől, így azoktól lehet, hogy megfosztom magam
69.
69.
sanyikatarzan
#58: Júj de igazad van elvtárs!
67.
67.
Juha
"Úgy csináltok mintha csak azon lehetne spórolni hogy nem IPhone-t vesz az ember, hanem valami olcsóbb Androidot. Meg aki ezen spórol az kurva bölcs, közben meg lehet hogy másra bassza el a pénzt..."
Igen, azt a pénzt kurva sokmindenre el lehet költeni. Ha a rezsi-kaja részt sem számoljuk, pl. Megtakarításra, de ha piára, még akkor is élmény a haverokkal.
66.
66.
Juha
#64: Én nem állítottam, hogy az Android/iOS olcsóbb vagy jobb. Azt állítottam, hogy nagyon sok embernek ez mérték sajnos, ezt neveli belénk a társadalom. Engem pl. qvára nem érdekel, hogy egy tárgyalásra ki milyen kocsival, órával vagy telefonnal érkezik, sőt! Általában azok kerülnek partvonalra, akik villogni akarnak.
Ha igazán utánajártok, akkor lehet látni, hogy a saját erőből vagyont szerző "gazdagok" alsó-középkategóriás autókkal/telefonokkal járnak magánszemélyként. Mert ott célzottan a megbízhatóság és tartam számít.
Aki agyoncsicsomázott kocsival/telefonnal jelen meg, az nálunk eleve minusz pont.
Várom, hogy felzárkóztassák kicsit az afrikai bányászokat, és megint átlagembernek elérhetetlen árú legyen az új telefon, így kénytelenek lesznek a régit használni.
60.
60.
Ooorky
#59: "Majd meglátod, hogy rohadtul mindegy milyen a telefonod, amikor várod a hívást, hogy szülés van."

Ahhoz először normális barátnő/élettárs/feleség kellene akit iphone-ban rejtőző egyéniséggel nehéz megfogni.

Sosem fogom elfelejteni, amikor a vadiúj Merciből kiszálló apuka meglátta, hogy a lányát 18 éves Kadettel viszem haza XD
59.
59.
Juha
#57: Utaztam, és utazni is fogok, csak ilyen jelentéktelen dolgok közbejöttek, hogy házasság meg gyerek.
Majd meglátod, hogy rohadtul mindegy milyen a telefonod, amikor várod a hívást, hogy szülés van.
100k-nál többet biztos nem adnék egy kétévente cserélendő használati cikkért. Nem csóróság miatt, hanem nálam ez elv. Ha viszont ez valakinek hobbi, akkor lelke rajta, csinálja, de nehogymár a többieket degradálja, hogy nekik olcsó telójuk/órájuk/autójuk stb. van.
Emiatt veszik olyanok is, akik nem engedhetnék meg maguknak, és aztán kopp, nincs pénz rezsire, kajára. Az összes reklámot betiltanám a francba, járjon mindenki utána, mire van szüksége, és azt vegye, legalább akkor tanul is róla valamit.
58.
58.
Heldengeist
#54: Nem az a lényeg, hogy egymásnak esnek, mert az emberek egymásnak esnek sok téren, viszont nekem az tűnt fel, hogy 100-ból 99 alkalommal androidos oldalról kezdik a szardobálást, viszont valami fura okból mégis az iphone-osok a önelégült sznob faszok. Ez a tirpákság az, amit soha nem bírtam az androidos közösségben.
57.
57.
logic5
#56: Isteeeneem... :D Akkor miért nem utazol? Miért ide böfögöd a hülyeséget?
56.
56.
Juha
#55: Én is ezt mondom, egy qva drága telefon, az árából vennének egy 30-40k-s telót és mondjuk körbeutaznák Mo. érdekesebb állatkertjeit, múzeumait stb. Arra, hogy ezeket lefotózzuk, elég az a teló is. A digitális fotók korában úgyis qva ritkán nézzük meg újra, miután körbepostáztuk az összes ismerősnek. De ha mégis, akkor úgysem számít, hogy 640x480-ban, vagy 1890456x678698-as felbontásban emlékszünk rá vissza.

Mindenki várja már a PIPBOY-t, és közeledünk is hozzá...
55.
55.
br1Koo
Nekem nem jön be az iOS, mert a stílusa olyan mintha óvodásoknak tervezték volna, de próbálom nem utálni az apple-t, ami nehéz amikor ekkora sznobizmus és idióta fanatikusság veszi körül a vállalat termékeit. Az emberek napokig állnak sorba csak azért hogy megvegyék a legújabb készüléket. Félelmetes.. Meg az is hogy sokan státusz-szimbólumként tekintenek rá, mikor egy kurva telefonról van szó.
54.
54.
Diabolis83
Annyira vicces, hogy egy ilyen lényegtelen szar dolgon, mint az ízlés a telefonok téren, hogy egymásnak tudtok esni :D
A témához : próbáltam anno almást, ne kérdezzétek melyiket, már gőzöm nincs. Két hétig volt nálam, aztán sírva könyörögtem a droidos telefonomért. Nekem nem jött be, kész, van ilyen, a rántottmájat sem szeretem.
A tuti a moduláris telefon lenne. Ezt a nyamvadt előlapi kamerát kukáznám először... Talán egy ilyen fotót lőttem egész életemben, semmi másra nem jó, mint hogy elcsessze a kijelzőt. Bár az S10-esen annyira nem zavaró mint amennyire féltem tőle.
Hatlapi kamera : soha nem fogsz vele olyan fotót lőni mint egy fényképezőgéppel. De én speciel nem értek a fotózáshoz, nem is művészi fotókat készítek, hanem az élményt, a hangulatot örökítem meg. Ergo egy közepes kategória nekem bőven megfelelne.
RAM és proci legyen a telóban, de bika méretben. Nekem erre áll fel, na :D
53.
53.
GAMEROD
Számítógépek mellett nőttem fel, de már nekem betegségnek tűnik az, hogy a világ ennyire bele van buzulva a telefonokba. Ember kiül szünetre a munkahelyén, sorban azt nyomkodja mindenki, én meg már ki se veszem a kocsiból. Nem is értem mit lehet ennyire enni rajtuk. Pszichológiai vonzata van ennek, mindenki virtuális környezetben szeretne érvényesülni, nekem meg egy kisképernyős minimalista vacaknak tűnik mind, a legolcsóbbtól a legdrágábbig. Engem nem tud szórakoztatni hosszútávon.
50.
50.
Ezt a kérdést is sok "szakszempontból" lehetne nézni, a lényeg, hogy én Android párti vagyok. De azt azért elismerem, hogy a csúcs iphone-ok azért nem kínai gagyik. Mondjuk szerintem túlárazott a dolog rendesen és nem úgy mondom, hogy ne lenne rá pénzem. De azért, amit az iphone kínál minden kategóriájában, nekem mindig az Androidos megoldások a nyerők. Androidnál meg ott a megszámlálhatatlan gyártó mindenféle kategóriás készüléke a 30 ezrestől a félmillásig és az sem mindegy, hogy milyen gyártó készülékét használod.

Nyilván vannak olyan darabok is, amiknél minden iphone sokkal jobb és olyanok is, amiknél meg nem igazán. Általában már a középkategóriás androidok zöme hozza az iphone középkategóriás modelljét simán, de töredék árakról beszélhetünk. Pl ha már kínai kacatokról beszélünk, akkor a Redmi K20 310€ most és a legolcsóbb iphone-t 450-ért látom. És azért vegyük észre a különbséget. Ha meg csak a fb és a yt megy arra meg még redmi lófasz flagship análozó megahekk sem kell, csak egy tavalyi havaji.
49.
49.
ollie92
#47: Egyszer azt olvastam valahol, hogy az apple azoknak való, akik nem értik a technikai fejlődést és buták az alapvető dolgok megértésében. Korlátozva élnek, csomó lehetőségtől megfosztva cserébe egy mutatós készülékkel. Például volt kollégám nem éppen olcsók mekbúkján nem ment rendesen a wi-fi, csak lanon csatlakozhatott (mindenki másnak ment).
Mivel lófasz nincs rajta usb-n kívül, féltégla méretű HUB-okat cipelt magával.
Tök gáz volt az egész. Hiányos termék dupla áron. De szerintem 5 éven belül sokat esik a lépcsőn az apple, mivel az emberek nem annyira hülyék. Idővel a kínaiak fogják uralni a piacot és még a faszrágó Samsung is visszamarad.
48.
48.
ollie92
#39: Érdekes, mert az Mi A1 2 éve jött ki.
47.
47.
sanyikatarzan
Péntek 2 óra, széjje nyomom a refresh gombot mindenhol, hogy jusson nékem is ebbõl a mennyei telóból Teccik nem teccik a android egy szutyok. Még az instagram is akad egy note 10-en. Nem hiszed? Próbáljad ki. Lehetnek itten one plus 7-ek meg vavej szarok, xiaomi backup, soha nem fog ott tartani mint a iOS mert a droid egy bugos gané. Dre tetszett mikor cook bácsi azt mondta, hogy az emberek csodás dolgokat csinálnak ezeken a eszközökön, én meg pont a napiszart bújtam ipaden. Done.
46.
46.
D.Sz
#45: Nekem például 6S van, de csak akkor veszek újat, ha ez végleg elromlik. De az biztos, hogy a következő mobilom is iPhone lesz.
45.
45.
KőbányaKispest
Nem sza ez, nagyon is jó az Apple. Az ára undorító igaz, de nekem a kamerája, meg az ios jobban bejön, mint az androidé.

Mindig azt mondom, hogy ha kiadnak egy új szériát, aki az előzőt vette, az ignorálja (ha nem hülye, meg fan), mert neki nincs értelme váltania.

Ezt a telót annak érdemes megvenni szolgáltatótól, boltba, egybe, részletbe bárhogy, akinek kb a 7-es vagy annál régebbi szériája van. 8-8plusról szerintem csak akkor éri meg váltani, ha mondjuk a desing bejön, mert egyszerűen nekik pénzkidobás.
44.
44.
Neo1989
#29: Arról beszéltél hogy emberek divatból vesznek adott árucikket esetünkben itt az almát. Én meg erre mondtam hogy semmilyen ilyen eszközt nem veszek divat nem divat tök mind 1.

De van az almának bőven vésztartaléka. Szóval ahogy itt valaki írta amíg eladható és veszik addig lesz gyártás. Ez csak szimplán üzlet.
43.
43.
SLi
#40: 200 iq
https://i.imgflip.com/2e8syk.jpg
42.
42.
SLi
#36: lehet sokkoló de mindenki a te életmódodat folytatja
esetleg az embereknek más és más igényeik vannak?
Miért is elégedjen meg egy 100k alatti telefonnal?
41.
41.
logic5
#40: Az ja :D Édes istenem. Na én el is engedem ezt az egészet
40.
40.
Lorthirash
#34: Az hogy többet kell javítanod droidból annak egy oka van: sokkal több androidos telefon van mint apple.
39.
39.
Lorthirash
#34: 3 éve használok egy Xiaomi Mi A1-et a világon semmi baja, soha nem fagyott le vagy hasonló, minden hónapban kapja a frissítést.
38.
38.
Lorthirash
#34: Itt az alapvető probléma az hogy ezek a termékek feleslegesek valójában az embereknek nincs erre semmi szüksége, de olyan erős a marketing meg a sok birka hogy elképesztő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...