Megállapodott a Disney és a Sony, jön a Pókember 3

  • Írta: szlav
  • 2019. szeptember 27.
  • Cooltúra
Link másolása
A nap örömhíre, hogy Tom Holland nem akaszthatja még szögre Pókember kosztümét. A csúnya válás után végre ismét közös nevezőre jutott a Sony és Marvel Studios, így a New York-i hálószövő mindkét mozis univerzumban szerepelhet majd.

A Deadline ma bejelentette azt, amiben a szuperhősmozik rajongói annyira reménykedtek: dűlőre jutott a Disney égisze alatt futó Marvel Studios és a Sony Pictures, megoldódott a korábbi üzleti vita, így tovább élhet a Marvel-moziverzum Spider-Manje. A megállapodás egészen érdekes kompromisszumban végződött, ugyanis Tom Holland karaktere mostantól az MCU filmjeiben és a Sony saját Pókverzumában is szerepelhet majd.

A deal olyannyira hivatalos, hogy a harmadik önálló Pókember-film már dátumot is kapott: ha minden a tervek szerint halad, akkor 2021. július 16-án kerülhet moziba az Idegenben folytatása. Ezzel együtt producerként visszatér majd az első két filmen is dolgozó Amy Pascal, a kreatív csapat élén pedig továbbra is Kevin Feige áll majd, aki a következőket nyilatkozta a hírek kapcsán:

"Nagyon boldog vagyok, hogy Pókfej kalandjai az MCU-ban folytatódhatnak - én és a Marvel Studios összes munkatársa, mindannyian alig várjuk, hogy folytathassuk a munkát a karakterrel. Pókember is igazi ikon. Egy olyan hős, akinek a története megérint bárkit, kortól és születési helytől függetlenül. Ráadásul ő az egyetlen szuperhős, akinek az a szuperereje, hogy képes több mozis univerzumot is áthidalni! Így tehát, míg a Sony tovább építi a saját Pókember-univerzumát, ki tudja, hogy milyen meglepetéseket tartogat még a jövő?"

És ez bizony így is van, a Sony oldalán egyre nagyobb gőzzel folynak a munkálatok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Collider friss riportja, miszerint egy újabb filmmel bővülhet az ottani Pókverzum. A hírek szerint a képregényekből és az az animációs sorozatból ismert Madame Web is önálló filmet kaphat, a forgatókönyvért pedig a szintén puskacsőben álló Morbius-film írói, Matt Sazama és Burk Sharpless felelnek majd. Úgy tűnik tehát, hogy tényleg el lesznek kényeztetve Pókember rajongói, hiszen az említett filmek mellett jövőre megérkezik a Venom 2 is, és már folynak a munkálatok a Black Cat-, a Silver Sable-, a Kraven-, a Nightwatch- és Silk-filmadaptációk kapcsán is.

13.
13.
kopic
#12: Koszi :D Megmentetted az életemet :D
12.
12.
Yanez
#11: Beírtam a komidba a spoiler jelzőt, nehogy még többen a pokolba kívánjanak téged. :)
11.
11.
kopic
Basszus....

ELŐZŐ KOMI SPOILERT TARTALMAZ!!!!
10.
10.
kopic
#9: Latom felreertelmezted...

SPOILER!!!
Ugy lőtte le a srac, hogy az Idegenben fény derül Poki kilétere...


Rohadtul utalom az olyanokat, akik nem képesek egy retkes spoilert kiirni, és a durva az, hogy még másnak állt feljebb, hogy mégis miért nem láttam a filmet mozikban...
9.
9.
Yanez
#6: Akkor ezekszerint te nem nézted végig az Idegenbent, mert a stáblista utáni második jelenetben SPOILER:
..............már lelepleződött Pókember kiléte................
8.
8.
Diabolis83
Mifaszom, tegnap nemzetközi Idegenben nap volt?!?! Mi is tegnap néztük meg, lezárva ezzel a két hete tartó Avengers maratont. És baromira tetszett a film, remélem ez a folytatás nem jut a másik ezer film folytatásának sorsára.... Hogy egyre szarabbak lesznek.
7.
7.
kryszisz
#6: Én így tudtam meg a God of War legnagyobb fordulatát, csak az facebook komment volt, úgyhogy átérzem:/ A film amúgy tényleg király, jót tett neki az európai setting, Peter és MJ párosa pedig imádnivalóan cringe:D
6.
6.
kopic
#3: Az viszont elegge bosszantott hogy


SPOILER!!!!


Egyik video YouTube kommentjei között lelottek spoiler nélkül, hogy leleplezodik Pókember kiléte...
5.
5.
kopic
#3: En is pont tegnap néztem meg. :D Teljesen korrekt film lett! Már várom a folytatást.
Nap híre!
4.
4.
kopic
3.
3.
Yanez
Tudtam, hogy végül dülőre jutnak, mégis jólesik ezt hivatalosan is hallani. Épp tegnap sasoltam meg az idegenbent. Jöhet a folytatás!
2.
2.
SLi
bár a sony inkább ne erőltesse hogy egyedül csinál marvel filmet
venom 2? Minek? pláne jövőre? még az előzőn se sikerült túltenni magam
1.
1.
SLi
elég nyilvánvaló volt hogy ez lesz a vége
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...