Enchanted Portals - a túltolt Cuphead-koppintás

  • Írta: Shifty
  • 2019. október 11.
  • Bejelentés
Link másolása
A hónap végén indul el a kétfős Xixo legújabb játékának, az Enchanted Portalsnak a Kickstarter-kampánya, de az első előzetes utáni felháborodást követően nem lennénk meglepve, ha kicsit még pofoznának a koncepción a készítők.

Az Enchanted Portals a kelleténél talán többet merít a Studio MDHR játékából, a Cupheadből, a körítés átemelése mellett ugyanis a run'n'gun játékmenet is koppintva lett. Gyakorlatilag csak a történet lett kicsit más, hiszen ezúttal két varázslótanonc lesz a játék főhőse, akik egy rosszul elsült varázslás során megnyitnak egy kaput, ami beszippantja őket és egy olyan mesebeli világba kerülnek, ahol mindenféle főellenféllel vívott küzdelem jelenti a kiutat. Többen is hangot adtak nem tetszésüknek, hiszen itt majdnem arról van szó, egy az egyben le lett másolva az ihletforrás.

A csapat egyik tagja úgy nyilatkozott a kirobbant botrány után, hogy hatalmas rajongói a Cupheadnek, így tényleg óriási inspirációt jelentett számukra a Studio MDHR játéka. A csapat művészeti vezetője és zeneszerzője elmondta, hogy tisztelettel akartak alkotni valami hasonlót, és bár sejtették, hogy az előzetes után támadások érik majd őket, arra nem számítottak, hogy ekkora felhajtás lesz a játék körül. A sok gyűlölet és negativitás természetesen hatással volt rájuk, de azért bőven érkeztek pozitív visszajelzések is.

Az Enchanted Portals Kickstarter-kampánya október 24-én kezdődik. A játék PC-re és Nintendo Switchre készül.

9.
9.
user101
Hát... ööööö... izé... ecet... Nem is tudtam, hogy jön a CupHead 2 ?! :)))
8.
8.
GAMEROD
Nincs ezzel semmi baj. Aki nem győzi kivárni a Cuphead 2-t, addig el lesz ezzel. Nem véletlen népszerűek a similar game/movie/music oldalak, ahol minden játékhoz, filmhez zenéhez felsorolnak hasonlókat, igen is van igény a klónokra, de alapból a steam is felhozza a hasonló neveket.
5.
5.
GAMEROD
A Call Of Duty pedig Medal Of Honor koppintás volt régen. Na és? Meg fel lehetne sorolni egy rakat RTS, RPG, FPS, Platform, retro címet, amik valami koppintásai mégis sikeresebbek lettek. Nem értem kinek újdonság a jelenség, mindig is így volt. Anno az Arkanoidot, Tetrist, Mariót, űrhajós lövöldözős, Pacman címeket hányféle verzióban láttunk viszont még a NES korszakban.
3.
3.
Yanez
Pedig de szuper! Remélem maradhat a jelenlegi formájában!
2.
2.
B-Shaggy
*rákattint a hírre*
Mi, a kép alapján elég más az art style, run & gun játékok eddig is voltak, és nem egy jó játék van, amit más játékok inspiráltak.
*beleteker a videóba a gameplayig*
Na takarodjatok.
1.
1.
zsocc-nrg
Hiába koppintás, akkor is nagyon tetszik :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...