Utolsó előzetesen a Star Wars: Skywalker kora

  • Írta: Shifty
  • 2019. október 22.
  • Cooltúra
Link másolása
Megérkezett a Star Wars: Skywalker kora tegnap beharangozott utolsó előzetese, ami a történetről még mindig csak foszlányokat árul el, cserébe viszont egészen hangulatos lett.

Az év végén pont kerül a Skywalker-saga végére. Legalábbis ezt ígéri a Star Wars: Skywalker kora utolsó előzetese, ami ugyan a történetről továbbra sem árul el semmit, de legalább egészen hangulatos lett. A tengerentúli mozihálózat, az AMC Theaters azt is elkotyogta, hogy 155 perces lesz a film, vagyis bőven lesz idő a szálak elvarrására.

Az új trilógia utolsó felvonását itthon december 19-től vetítik majd a hazai mozik. A jegyelővétel valamikor a mai nap folyamán indul el, erről frissített hírünkben adunk majd tájékoztatást.

Update! A jegyelővétel 10 órakor elindult a Cinema Citynél, hajrá! A jó hír mellé egy új posztert is tudunk mutatni:

29.
29.
Ooorky
#23: 8. részben próbáltak kedvezni a kínai piacnak egy ázsiai szereplővel.
Amit egy vietnámi nő játszott.
Japán után 2. legjobban utált nemzet Kínában...
Qva nagy hírverés lett belőle odaát, szándékos megalázásként hozták le stb.
Ezért nem merték a Solo-t se lehozni SW név alatt.
28.
28.
Aanash
Youtube-on talán a gamestar hungary csatornán már feliratosan megnézhető a trailer.
Az elképzelhető hogy az előző részben látott sötét Rey meg ez a Rey Palpatine-tól erednének?
Feltéve ha a sötét Rey nem csak egy látomás féleség.
26.
26.
Hát megnéztem ezt a videót, ami a hírbe van linkelve. Színes, mozgó kép van benne, meg emberi hangok a képekhez, zene, meg minden.

Szerintem ez egy trailer volt.
24.
24.
crytek
Közben hozogatják le más site-ok hírbe ,hogy lehetséges az EA visszatér steam-re....
23.
23.
strike19
#15: Egyébként ennél a Star Wars-nál pont a Kínai piac nem játszott közre.
Mint köz tudott a kínaába nem népszerű a Star Wars.
Egy Star Wars történet Solo filmet is csak Ranger Solo néven mutatták be mint ha semmi köze nem lenne a Star Wars-hoz. Hátha több jegyet vesznek.De az is megbukott ott. Egyébként Spin OFF disney Star Wars filmek sokkal jobbak mint a fő szál.
22.
22.
Datzy
Egyszerre csapják szét a zuralkodót.
21.
21.
SLi
18.
18.
kopic
#2: Nap kommentje.

Ezt talan (nagyon talán) majd Ncore-rol letoltom...
17.
17.
Aanash
Na akkor egy jóféle űrháború jőhet.
Én ezeken a filmeken azon csodálkozok hogy micsoda látványt tudnak már alkotni.
Tudom nem újdonság, de valahogy mégis újra meg újra rácsodálkozom.
Aztán a hogyan készült videókban meg látom hogy egy teremben vettek fel szinte mindent.
16.
16.
delphijos
#7: Én a 23 utáni jeletre gondolok....
15.
15.
zoli12i
#9: Akkor olvas utána. A Hollywoodi nagy filmgyártók már mind a Kínai piacra és igényekre van rá állva. Egyre több filmet kell úgy megcsinálni, hogy ott is eladható legyen cenzúra nélkül.

Amúgy k*rva vicces, hogy pont egy South Parkos profil képpel értetlenkedsz itt. Sírás kategória :D
Nézd meg az új évadot....
14.
14.
sanyikatarzan
#1: "Komolyan léteznek ilyen emberek?"
Ezt komolyan kérded? Elég csak körbenézni itt gémkapcson, osztán lehet látni mennyire erőszakosak is ezek.
13.
13.
user101
#9: Olvass híreket, tájékozódj, értelmezz, fejlődj, okosodj! A tudás, információ, tájékozottság nem az ellenséged! Ébredj fel csipkerózsika! :)
11.
11.
Slan
THE SAGA ENDS! Yess :D Reméljük ezek után hozzáértők kezébe kerül a Star Wars. A Mandalorian ígéretesnek tűnik, s meglátjuk mit tud a New Order game :) Ha kijön digitálisan azért erre is vetek majd egy pillantást :)
9.
9.
csongor1996
#2: Miért lennének kínai piacra optimalizálva? SW-ben egy ázsiai szereplőről tudok kb, Marvelben meg pláne nem jut eszembe semmi fú de kínai dolog.
8.
8.
#6: Nézd meg újra figyelmesebben, mert még ki is védi a lövést :)
7.
7.
szekeres91
#6 10. másodpercél látszódik jobb közép fent, hogy valami lő rá.
6.
6.
delphijos
Nekem bejött a trailer. Persze, én is tudom hogy a gyerekkoromat nem hozza vissza, meg én is látok sok hibát, de azért ez is mozis nézés lesz. A trailer-re visszatérve, én olyan dolgokat nem értek még ha "semmiség" is, hogy mindek rohan valaki BEKAPCSOLT karddal ? Persze, így marha látványos, de nekem pont ezért kicsit komolytalan....
2.
2.
user101
Ha már nyíltan Hollywood is elismeri, hogy a kínai piacra optimalizálják a SW és a Marvel filmeket, mert hatalmas bevételt hoznak haza onnan, akkor nincs miről beszélni. Az összes film egy konformista középvonalat képvisel, egyre kevesebb érték felvonultatása mellett... Copy-paste túlhajszolással, a nosztalgia faktorra építve, szinte nulla új értéket hozzáadva...

A szomorú, hogy egy RougeOne-ra úgy tekintünk, mint a sorozat - bár kicsit kilógó - egyik legjobb része, hogy a Soló-ból egy jelenetre sem emlékszik az átlag néző, vagy a VII - VIII kvázi egy kínos indiai remake-je az eredeti történetnek ... amolyan pocket / zseb-sztárvórszok, 'B' kategóriás, alacsony költségvetéses külsővel / belsővel... Már-már visszasírja az ember az előzmény trilógiát, Jar-Jar-ostúl, fogatversenyestül...

...és ez csak rosszabb lesz, mert a következő három részt arra a két bazári majomra bízták akik anno tönkretették a Trónok harcát is. ( Igen, tudom, hogy az első 6-ot is ők jegyzik, csak épp egy kész mű alapján, alapjaiban megkötött kézzel és akkor még nem voltak maguktól annyira elszállva... ) Lényeg a lényeg, én semmi jót nem várok, legyen vége és kész...
1.
1.
Macifasz
Nekem továbbra is nagyon-nagyon, szóval kezdődik a cinema city oldalának megállás nélküli fürkészése, hogy mikor válik elérhetővé a foglalás. Amúgy...sztori time...értem én, hogy vannak emberek, akik nem szeretik az új Star Wars filmeket és ennek hangot is adnak. De azért az, hogy valaki több megállón keresztül, rákvörös fejjel, agyvérzés közeli állapotokat súrolva picsogjon a metrón, hogy a haverjának még is, hogy tetszhet az új saga, hiszen "szar" és nem érti, miért várja az új részt, "amiről ordít, hogy egy hulladék lesz", nálam picit a szánalmas kategória. Komolyan léteznek ilyen emberek? Akik ennyire nem bírják elfogadni, ha valaki máshogy gondolkodik mint ők? Természetesen érvek nem hangzottak el, csakhogy "hát mindenki tudja, hogy szar, hát szar, aki szereti a Star Wars filmeket az tudja, hogy szar, mert SZAR! Nem vagyok az a rászólok idegenekre fajta (bár moziban volt már rá példa), de itt nyelnem kellett párszor.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...