Újra összeállhatnak a Jóbarátok

  • Írta: fojesz
  • 2019. november 13.
  • Cooltúra
Lapértesülések szerint újra összeállhat a Jóbarátok stábja egy speciális epizód erejéig, igaz, a tárgyalások még csak most vették kezdetüket. Ha minden összejön, kizárólag az HBO Maxon láthatjuk majd a visszatérést.

Ha figyelemmel követtétek a Disney+ rajtja körüli felhajtást, nagyjából el tudjátok képzelni, hogy mire lehet majd számítani jövő májusban, amikor elindul az HBO új streamingszolgáltatása. A csatorna mögött álló Warner ugyanis szintén masszív tartalommal indítja majd útnak az HBO Maxot, aminek a pletykák szerint egy Jóbarátok-visszatérés is a része lesz.

A The Hollywood Reporter jelentése alapján ugyanis újra összeállhat a Jóbarátok stábja egy különleges epizód erejéig, így a Warner állítólag a hat főszereplőt alakító színészgárdával, valamint az eredeti alkotókkal, David Crane-nel és Marta Kauffmannal is tárgyal a visszatérésről. A lap hangsúlyozza, hogy a megbeszélések még csak most vették kezdetüket, könnyen lehet, hogy nem is lesz a dologból semmi, de a WarnerMedia igazgatótanácsának elnöke, Bob Greenblatt állítólag nagy pártfogója az ötletnek, szóval van okunk reménykedni.

Az HBO Max kezdetben Észak-Amerikában rajtol majd el, és utána fokozatosan terjeszkedik a nagyvilágban - kérdés persze, hogy ez mit jelent a csatorna nálunk is futó szolgáltatására, az HBO GO-ra nézve. Az HBO-előfizetők számára ingyenes, egyébként pedig havi 15 dollárba kerülő HBO Max kínálatában természetesen a teljes Jóbarátok-sorozat elérhető lesz; hogy ez mekkora fegyvertény, azt jól sejteti, hogy a Netflix csak idén 100 millió dollárt fizetett ki azért, hogy műsoron tarthassa a szériát.

A költekezéstől egyébként az HBO Max üzemeltetői sem riadnak vissza, a hírek szerint ők 500 millió dollárt fizettek ki a South Parkért.

23.
manderel
#19: Szerepel a Marvel filmekben folyamatosan, meg fut most egy egész jó sorozat a Netflixen, ami gyakorlatilag rá épül :D
Ezért írtam, hogy a reneszánszát éli.
22.
Juha
#15: Legalább figyelmeztetnél, hogy SPOILER basszus! :-)
21.
Ooorky
#19: Eltűnt, megházasodott, asszony lelépett, vitte a pénzt meg a kutyát is, alkoholizált pöttyet majd visszatért színészkedni.
19.
TheFlash
#17: ez a csávó valaha is kiemelkedőnek számított? :D Én eddig csak böfögős-fingós vígjátékokban láttam lol :D

#14: hát nem tudom, Ő azt mesélte hogy a Jóbarátok után még a Joey sorozattal próbálkozott, de nem jött be, és utána egy jó időre eltűnt, alkoholizált stb... hogy mostanában mi van vele azt már nem tudom, de az előbbit ő maga mondta egy interjúban :D
18.
delphijos
Azért az nem ritkaság hogy egy népszerű sorozat ( vagy akár film ) szereplői szinte teljesen “eltűnnek”. De legalább is sose lesznek olyan ismertek többet. Esetleg szokott lenni egy akinek összejön...
17.
manderel
#16: Kivéve Mike, vagyis Paul Rudd. Ő pont most éli a reneszánszát.
Jó tudom, neki csak olyan 20-22 része volt a Jóbarátokban.
16.
Ooorky
#14: Szerintem Matt LeBlanc se panaszkodhat, mai napig főszerepeket játszik sorozatokban, többiek viszont látványosan eltűntek.
15.
TheFlash
#10: hát nem tudom, szerintem egészen a végéig marha jó volt, és iszonyat szórakoztató. Mondjuk miután Chandler és Monika összejönnek eléggé nagy törés lett, mert onnantól valahogy már nem volt olyan kötetlen vagy hogy mondjam. :D De azért még igen jó volt az egész, engem csak egyedül Phoebe idegesített az elejétől a végéig, ja meg hogy senki sem röhög Chandler viccein :D
13.
delphijos
#8: Az hogy jó dolog-e felmelegíteni a dolgot az egy dolog, de amit te mondasz meg butaság. Ezek színészek. Az hogy elvállalnak egy esetleg jól fizető szerepet, azzal mi olyan borzalmasan bűnös dolgot követnek el ? Vagy milyen kritériumoknak kell megfelelni szerinted hogy “jóváhagyd” ? Szerinted mondjuk Harrison Ford is azért vállalta az SW-t mert éhezik ? ( De van ezer más példa ) Nem értem.... Amúgy X éve próbálják összehozni őket, ha ennyire kellett volna a pénz, már rég csinálnák.... és lehet hogy ebből se lesz semmi.
12.
Ooorky
#10: 8. évadtól kezd kiégni, addig elviszi a hátán a nosztalgia (na meg az elején elég dögös volt Jennifer).
A Joey spinoff az már full szar.
11.
prodigy1990
Rég volt, jó volt, de elmúlt. Ez már csak a sorozat megerőszakolása lenne. Pontosan ez a baj a filmiparral és a sorozatok egy részével, hogy nem tudják, mikor kell abbahagyni.
Nem csoda, hogy silányabbnál silányabb alkotások születnek a régi címek újrázásából.
10.
SLi
2003 környékén 12 évesen mindig néztem a viasat3-on suli után, pár éve mikor felkerült netflixre újra belenéztem és döbbenetesen kiábrándító volt, egyedül a 90-es évek nosztalgia menti egy kicsit
9.
Ra1D3n
#8: És ez neked miért fáj? Abszolút kétségeim vannak az egészet illetően, de ha jól sikerül, akkor megérte. Az, hogy mit szenved a sminkes azzal, hogy XY szereplő normálisan nézzen ki a képernyőn, meg pont leszarom, mert nem én sminkelem. Olyan faszságokon tudnak emberek rugózni, amiktől konkrétan a fejemet fogom kínomban...
8.
Ramirezx
Ezeknek is elfogyott a pénzük? Nyilván a társaság azon része mely alkesz lett gyorsabban elfüstölte. Mondjuk hülyék lennének nem beugrani ismét feltölteni a bukszát.
Aztán szenvedjen a sminkes mire épkézláb arcot formáz nekik.
7.
user101
#6: Én meg havonta felmondom az asszonynak és ha csak egy szót is tévesztek, Günternek hív egy hétig... ;)
6.
Macifasz
#2: Csak kétszer? Medioooooocre. :-D Én a sorozat végeztével, minden évben újranézem az összes évadot. Párszor feliratosan is lenyomtam őket. :-D
3.
pjoco
#2: Csak kétszer. :D Egy kezemen nem tudom megszámolni hányszor láttam.
2.
Yanez
Örülnék neki, mint majom a farkának. Kétszer is végignéztem a sorozatot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...