Tényleg érkezik a Half-Life VR-játék

  • Írta: szlav
  • 2019. november 19.
  • Bejelentés
Link másolása
A korábbi pletykákat megerősítve a Valve hivatalosan is bejelentette a Half-Life: Alyx érkezését. A nagyszabású VR-játék a legendás játéksorozat befejezetlenül maradt történetét folytathatja majd.

Nem kellett rá sokat várni, hogy beigazolódjanak a nemrégiben felreppent pletykák, hiszen a Valve ma hivatalosan is megerősítette, hogy már javában készül a következő Half-Life. Igaz, nem egy hagyományos, számozott folytatásról lesz szó, hanem egy VR-os mellékágról, amelyet Gabe Newell csapata a Valve Index egyik új zászlóshajójának szán.

Egyelőre nem sokat tudni magáról a játékról, de ez csütörtök délután megváltozik majd - a Valve ekkor részletezi a projektet. Azt azonban nyugodt szívvel feltételezhetjük, hogy a történet valószínűleg Gordon Freeman társa, Alyx Vance köré épül majd. A korábbi pletykák azt rebesgették, hogy a sztori az Episode 3 maradványaiból állhat össze, a játékmenet magját pedig a felfedezés adja majd, ebben azonban egyelőre nem lehetünk biztosak.

35.
35.
McDuff
Na még mindig itt tartunk? Tudjátok mit, én már le se sz.rom. Le se sz.rom mi lett volna velük, hogy végződik, hova mennének, megtanul-e beszélni Dr. Freeman, nem érdekel...
"Mondj NEMET a HL3-ra!" :D
32.
32.
hedzsooo
Hát én inkább a csütörtököt kivárom legalább vele, mielőtt valami nagyon bölcs kommentet aztán hozzáfűznék... :D :D :D
31.
31.
Ganzer
Amekkora Half Life fan voltam annak idején, ez most "túl kevés túl későn" kategória számomra.
29.
29.
SLi
Se HL3 se ep3 nem lesz soha
27.
27.
prodigy1990
Az a pár ember, akinek van otthon VR készüléke, biztos örül... A több millió másik ember, akik a fő platformokon várják, hogy végre folytassák a félbehagyott HL sorozatot, azok meg le vannak tojva.
Külföldön biztos több emernek van ilyen készüléke, de azok is együtt véve alig teszik ki a piac néhány százalékát.
Ez a Valve úgy egy rakás sz@r, ahogy van, aki tőlük képes még ennyi év után bármit is várni, az vagy egy végtelenül optimista ember vagy csak szimplán hülye.
Egy Half-Life 3 vagy Episoda 3 elkészülésénél még a Star Citizen megjelenése is esélyesebb, pedig az a játéktörténelem legnagyobb átverése.
25.
25.
Cuppak
#16 Eddigi információk szerint fotorelisztikus grafikája lesz, szóval meglátjuk, szerintem nagy durranás lesz a játék, azt akarják elérni hogy minél több VR-t vegyenek, ahhoz pedig egy átlag játék nem lesz elég.. :D
24.
24.
Cuppak
Fasza, várom már! :D Eddig is nagyon érdekelt a VR, mostmár meg főleg!
20.
20.
KopyAti
Mekkora is a felbontása annak a fos vr-nak? Na erről ennyit!
19.
19.
crytek
#17: PS Vr-hez volt szerencsém az a legalja... pc-seknél meg elég nekem ha maga a tulaj szarozza..és vannak bőven :)
18.
18.
zozo76hun
#17: es nincs egyedul vele itt a GK-n
17.
17.
Perseus84
#16: Latszik h nem probaltal egy VR-t se.
16.
16.
crytek
#15: Nem. De most a monitor képe még fullhdben is széjjel veri a csodának meghírdetett bármelyik VR szar grafikáját
15.
15.
zozo76hun
#14: gondolom nalad most is a 4K, 120fps az alap a monitoron, alatta nem jatszol semmivel. 2 db 2080TI fut nalad is?
11.
11.
crytek
#10: Hogyne lenne piaca

https://store.steampowered.com/hwsurvey

0.4% környékén trónol...elég az
10.
10.
zozo76hun
8.
8.
Obi Wan Kenobi
Remélem kártyajáték lesz ez is :)
7.
7.
kryszisz
#5: Néztem Pisti HL2 végigjátszás streamjét anno, igazából a source sok új feature-jét belerakták frissítésekkel, gondolok ezalatt például a dinamikus árnyékolásra, ami alapból ugye nem volt benne, csak az Ep2-ben hozták be ha jól emlékszem:) Meg a tükröződések is szebbek lettek szerintem. Úgyhogy ha nem is teljes remaster szinten, de igazából ingyenes frissítéssel megoldották a szintre hozást. Persze ettől függetlenül simán vennék egy remastered kiadást:D
6.
6.
Macifasz
#5: Nem, Half Life 2 Episode 3 és utána Half Life 3 kéne. ;-) Az már más kérdés, hogy a Half Life 2 remasteredet is első napon venném meg. :-D
5.
5.
crytek
#4: Half Life 2 remastered kéne
1x év alatt azért fejlődött a source is simán megérné kiadni újból
4.
4.
kryszisz
3.
3.
crytek
A valve tudja mi kell a lakosság 0.5%-ának.. Remek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...