Vampire - Coteries of New York - kicsit később jön

  • Írta: Shifty
  • 2019. november 30.
  • Csúszás
Link másolása
A lengyel Draw Distance tájékoztatása szerint sajnos elmarad a Vampire: The Masquerade - Coteries of New York eredetileg jövő hétre tervezett megjelenése. Szerencsére csak egyhetes csúszásról van szó.

Jelenleg három stúdió három különböző Vampire: The Masquerade-játékon is dolgozik, de most a lengyel Draw Distance eredetileg jövő hétre időzített alkotásáról van szó, amiről kiderült, hogy az december 4. helyett csak egy héttel később, december 11-én jelenik meg, első körben csak PC-re.

A stúdió ígérete szerint aztán 2020 első negyedévében a konzolos kiadások is befutnak, azaz Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is elérhető lesz a népszerű játék szabálykönyvének ötödik kiadását alapul vevő Coteries of New York, ami egyébként egy ízig-vérig párbeszédekre épülő kalandjáték lesz. Három főhőssel vághatunk neki a történetnek, az pedig, hogy ki mellett tesszük le a voksunkat, alapvetően befolyásolja majd a dialógusokat.

A történet egyébként a New York-i klánok közötti konfliktust meséli el, aminek középpontjában a hagyományőrző Camarilla és a nagyvárosi életben szabadabban élő Anarchs áll. Mi a sok-sok klán tagjai közül válogatva csatlakozunk az események sűrűjébe, ahol minden választható szereplőnek meglesznek a sajátos, egyedi képességei, ami lehetővé teszi, hogy a különböző helyzeteket teljesen más megközelítésben kezeljük. Mivel a cselekmény erősen történetközpontú, fontos lesz a kapcsolatépítés, a politikai befolyásunk és a lojalitás.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...