The Witcher - fény derült az új évad szereposztására

  • Írta: sirdani
  • 2020. február 22.
  • Cooltúra
Link másolása
Elindult a The Witcher-sorozat második évadának forgatása, így fény derült a stáb tagjait érintő változásokra és az újonnan érkezők kilétére is. A következő évadban már Lambert és Eskel is a fedélzeten lesz, de Vesemir körül még sok a találgatás.

A Netflix pár órája leplezte le a The Witcher második évadjának új szereplőit. Eszerint Eskel és Lambert személyében kapunk két új vajákot; míg előbbit a dán Thue Ersted Rasmussen kelti majd életre, addig Lambertet a Peaky Blindersből ismert Paul Bullion testesíti meg.

Melléjük csatlakozik a Cirit vívni tanító Coen, akit Yasen Atour alakít majd, de fel fog bukkanni Mecia Simson is Franceskaként, Aisha Fabienne Ros Lydiaként és Agnes Bjorn is Vereenaként.

Az egyetlen, aki hiányzik még a szereposztásból, nem más, mint Geralt mestere, vagyis Vesemir. Korábban az internet népe már felvetette, hogy Mark Hamill is alakíthatná a karaktert, amire a színész mondhatni rá is bólintott, ám semmilyen hivatalos megerősítés sem érkezett azóta az ügy kapcsán.

A második évad rendezői közé csatlakozik Sarah O’Gorman (Cursed), Ed Bazalgette (The Last Kingdom, Dortcor Who), Stephen Surjik (Umbrella Academy) és Geeta Patel (Meet the Patels), szóval remélhetőleg ezúttal is csavaros történettel és hangulatos jelenetekkel teli évadot kapunk.

A Henry Cavill, Freya Allan, Anya Chalotra, Anna Shaffer és Joey Batey visszatérésével készülő következő évad premierje 2021-ben lesz esedékes. A sorozat már elérhető epizódjairól az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze a gondolatainkat.

1.
1.
user101
Mark Hamill mint Vesemir ? Érdekes gondolat... Az interjúi és szereplései alapján igen szimpatikus az ürge, sajnos az 'újkori' sw szerepei alapján már nem annyira mondható el... Bár mentségére legyen mondva, szarral nehéz gurigázni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...