A GDC Summer is csak online rendezvény lesz

  • Írta: gorien
  • 2020. május 1.
  • Rendezvény
Link másolása
Mikor márciusban lefújták a szervezők a GDC-t, az első pótlásra irányuló tervek között felbukkant egy kisebb, de hasonlóan minőségi nyári rendezvény ötlete. A GDC Summert megtartják végül, de kizárólag digitálisan.

A szervezők, miután a koronavírus-járvány miatt le kellett mondaniuk a tavaszi GDC-t, bejelentették, hogy egy kisebb, nyári eseménnyel fogják pótolni az elmaradt rendezvényt. A helyzet azonban sokat nem változott március óta, ezért úgy döntöttek, ezt a póteseményt teljes egészében átemelik a digitális térre – mint azt sok más expó is tette már, vagy fogja tenni.

A dátum egyelőre változatlan: augusztus 4-6. között tartják meg, de a Moscone Center most nem fog megtelni kiállítókkal és érdeklődőkkel. A szervezők arra számítanak, hogy mivel a digitális rendezvény világszerte elérhető lesz, a kiállítóik előtt még nagyobb lehetőség áll a hálózatépítésre, és a játékostársadalom is könnyebben férhet hozzá az érdekes tartalmakhoz.

Bővebb információkra a rendezvényről még várnunk kell. A következő, fizikailag látogatható GDC 2021-ben lesz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...