A Codemasters már az új DiRT-játékot teaseli

  • Írta: szlav
  • 2020. május 5.
  • Teaser
Az életciklusa végére ért a DiRT Rally 2.0, de már nem kell sokat várnunk arra, hogy megismerjünk egy új, a megszokottól merőben eltérő versenyjátékot. A Codemasters hamarosan lerántja a leplet a széria következő felvonásáról.

Egyenesen a sorozat hivatalos Twitter-fiókjáról érkezik a Codemasters teasere, miszerint már készülhetünk a következő DiRT-játékra. A brit csapat egy üzenetet is megosztott a játékosokkal, melyből kiderült, hogy a DiRT Rally 2.0 már nem kap újabb szezonokat, csupán kisebb frissítésekre számíthatnak a játékosok, hamarosan azonban a reflektorfény úgyis az új epizódra vetül majd.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit tartogat majd a Codies következő játéka, annyit azonban megelőlegeztek, hogy egy teljesen újszerű, a megszokottól jócskán eltérő élményről lesz szó, amivel igyekeznek új életet lehelnek majd a DiRT világába. Megtudhattuk azt is, hogy ezen a projekten nem a DiRT Rally csapata, hanem egy másik Codemasters-stúdió dolgozik.

Jelenleg tehát csupán spekulálhatunk azzal kapcsolatban, hogy mivel rukkolnak elő a kiváló versenyjátékaikról híres fejlesztők. A fenti leírás alapján meg lennénk lepve, ha egy számozott DiRT-epizódot vagy egy újabb DiRT Rallyt kapnánk. Legutóbb 2012-ben, a DiRT Showdownnal próbált elrugaszkodni a csapat a megszokott formulától, a kiszínesített és árkádosított spin-off azonban nem mindenkinél aratott osztatlan sikereket.

12.
Geribácsi
Dirt a legjobb VR racing ami létezik, kár hogy a 2.0 már nem kapta meg a támogatást.
Amúgy költői kérdés: aki próbálta már VR-ben annak van kedve bármilyen autóversenyt elindítani monitor/tv-n?
9.
Guba32
#2: Emlékeim szerint a Colin Mcrae 2.0-t szerettem a legjobban Ps1-re,de xbox-ra es psp-re is szerettem a Colin Mcrae Rally 2005-öt.Aztán a Dirt 2-t.Ezekből bármelyiket elfogadnám most új grafikával.
8.
dvs00
Ha nem Dirt Rally lesz akkor nálam a szarok bele kategória, mivel az egyetlen ága az autósportnak ami hitelesen, élethűen és szórakoztatóan tudják kivitelezni, mindezt úgy, hogy félúton a szimulátor és az arcade között van egy kellemes balansz és ennek ellenére borzasztó technikás sok helyen.

Lássuk be se az új Grid nem lett jó (kutyát nem érdekli kb), sem a nem-rally vakvágány-Dirt részek, F1-ről nem is beszélve, mindegyik felejthető trágyadomb bazmeg. Gyakorlatilag a 3 éves Wreckfest mai napig szórakoztatóbb mint a fenti három együttvéve, pedig egy kibaszott kertvégi sufniban készült valahol Skandináviában fanoktól ősszetarhált pénzből. Ha már itt tartunk, megnéznék egy Codemasters által fejlesztett roncsderbi mókát, bár egyes törésmodelleket illetően is akadnak hiányosságok a cégnél.
Maradjanak inkább a kaptafánál ahogy a mondás is tartja akkor nem baszhatják el, mert az egyetlen dolog amihez kibaszottul értenek, több évtizedes tapasztalattal, az a klasszikus Rally.

Én személy szerint nem vagyok kíváncsi egy újabb Ken Block-os bohóckodásra bazmeg. De ezt majd a eladott példányszám is visszaigazolja majd úgyis.
7.
godach
#2: felőlem jöhet évente
Nem mondok semmit, csak looool
6.
crytek
#4: A pénz nagy úr ebben az iparban. Nem véletlen van bundlezva hamar. Vedd meg a dlcket hozzá drágábban mint magát a játékot..
5.
Anubis82
Remélem új grafikai motor lesz már , mert a régi nem kicsit elavult ! :(
4.
Terrybully
Úgy is marad a hányadék üzlet politikájuk...a dirt rally 2.0 is nevetséges volt alig volt benne kontent aztán volt pofájuk kiadni újra DLC-kben az előző játék tartalmát "felcsinosítva".
3.
PS4jacksony
Ez a Codemasters Is
Nem unja még évtizedek óta ezt a Dirtet..
Tényleg semmi újat nem tudtok ??????
2.
crytek
Szerintem sokkal jobban járnánk ,ha szépen elővennék a Colinokat az elejéről és kiadnák mindet felújított grafikával...felőlem jöhet évente csepegtetve vagy egybe mind kollekciós csomagban. Azok még jók voltak
1.
elgeri
Egy számozott, minőségi arcade dirt kellene :)
A Dirt rally jó, de nem szórakoztató, a dirt-ök meg néha már elgagyisodtak, de voltak kellemes pillanatai. Azt a pár kellemes pillanatot szívesen újralátnám.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...