Augusztusban jelenik meg a Serious Sam 4

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 21.
  • Megjelenés
Link másolása
Ne mondjátok, hogy nem telt el gyorsan az a hét év, ami a Serious Sam 4 bejelentése óta telt el! Akárhogy is, a készítők a minap megerősítették, hogy a játék augusztusban kerül boltokba.

A Devolver Digital és a Croteam bejelentette, hogy idén augusztusban jelenik meg a Serious Sam 4, méghozzá PC-re és Stadiára. Habár a játékot korábban PS4-re és Xbox One-ra is beígérték, a konzolos változatok végül a Stadia exkluzivitása miatt csúsznak. Ezzel együtt a Planet Badass alcímet is elhagyta a projekt, ami nem is baj, mert még a sorozat hangvételéhez mérten is borzasztó kellemetlenül hangzik.

A Serious Sam 4 a sorozat előzményeit fogja elmesélni, és az eddig látottak alapján nem igazán csavartak a koncepción a készítők: eszement lövöldözést kapunk, ahol a legmenőbb fegyverekkel vadászhatunk majd a legvadabb ellenfelek tömegeire. Utóbbi különösen fontos, hiszen az új Legion System állítólag több ezer rusnyaságot képes egyszerre a képernyőinkre rajzolni, így garantált, hogy nem lesz sok üresjárat a játékban. A küldetéseket kooperatív módban is teljesíthetjük majd.

Alább egy gameplay jeleneteket is tartalmazó videónapló-sorozatot is megleshettek, amely különböző aspektusaiból mutatja be nekünk a játékot. Ha felkészülten szeretnél lecsapni a nyár végén az új részre, ajánljuk a figyelmedbe a Devolver Digital akcióját, amelynek a keretei között akár 90 százalékos kedvezménnyel vásárolhatod meg a korábbi felvonásokat.

14.
14.
Ti elolvastatok a cikket egyaltalan, magyaraztok itt minden szart csak azt nem hogy komolyan a STADIA exkluzivitas miatt nem jon egybol konzolra???? Whaaaat??? Menten beszarok, ezt se hittem hogy elolvasom valaha, haha, szanalom ;-))) Stadia exkluziv,na jo mara eleg is...
1.
1.
Gaboo77
Te jó ég... az utolsó videóban átsétálnak egymáson keresztül az ellnefél karakterei?Nincs ennyi fizika a játékban 2020-ban? Ok, hogy retró, de ez azért elég igénytelen munka.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...