Nintendo Switchre készül az eredeti Baroque

  • Írta: gorien
  • 2020. május 22.
  • Bejelentés
Link másolása
Több mint húsz éve már annak, hogy a Baroque-ot piacra dobták. Az eredetileg Sega Saturnra megjelent játékot azóta többször is portolták (köztük Wii-re és mobilra is), idén pedig egy Nintendo Switchre szánt változatot láthatunk belőle.

A Baroque 1998-ban jelent meg Sega Saturnra a Sting Entertainment fejlesztésében. A rákövetkező évben portolták PlayStationre, majd 2008-ban PlayStation 2-re és Wii-re is megjelent egy remake-elt változata. A Sting bejelentette, hogy a játékot újra portolni fogják 2020-ban, ezúttal Nintendo Switchre, de nem a remake-elt változatot, hanem az eredetit – ezért is viseli majd a Baroque: Original Version címet.

A Baroque egy dungeon crawler szerepjáték. Az amnéziás főszereplőjét a Neuro Tower legfelsőbb szintjéig kell elvezetnie a játékosnak, ám a torony szintjei egyfolytában változnak. A játék nem bánt kegyesen az elhalálozókkal: a halálod után újra a tornyon kívül találtad magad, minden megszerzett felszerelésed és fejlődésed elveszett, tehát kezdhettél elölről mindent.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...