Még idén elrajtol a Deathloop

  • Írta: fojesz
  • 2020. június 12.
  • Megjelenés
Link másolása
A Dishonored készítőitől érkező Deathloop is képviseltette magát a tegnapi Sony-bemutatón, így az első gameplay jeleneteket is láttuk az ígéretes koncepcióra építő játékból. A megjelenés idén várható.

Még idén megjelenik a Deathloop PC-re és PS5-re - kezdetben csak a Sony konzolján érhető majd el a Dishonored-csapat legújabb játéka.

A történet szerint hősünk időhurokba került, és egészen addig kénytelen újra és újra átélni ugyanazt a napot, amíg el nem teszi láb alól azt a nyolc embert, aki mindezért felelős. A fejlesztők relatíve nagy szabadságot biztosítanak a feladatunk teljesítéséhez, a lényeg az, hogy napról napra több részletünk legyen ehhez a kirakóshoz.

Érdekesség, hogy a Deathloopban egy riválisunk is lesz, őt pedig akár egy másik játékos is alakíthatja majd.

5.
5.
Neo1989
Tulajdonképpen ez a Dishonored csak lőfegyverekkel.
Ez a Gameplay-ből is lejön. Én nem mondom hogy rossz.
4.
4.
adamsfamily
#1: Én az első részt se tudtam hova tenni.Ódákat zengtek a fejlesztők róla a bejelentésnél,a végeredménynél meg olyan érzésem volt mintha egy sima bioshock steampunk copy lenne kis thief beütéssel.
3.
3.
Gykrizsi
#2: Nekem a 2. résznél már maga a játém volt fárasztó. Az első részt nagyon szerettem, sokszor végigvittem, a másidokat nagyon untam. Semmi új nem volt benne, a pályák sem voltak jól felépítve szerintem. Ez meg megint ugyan annak tűnik, legalábbis számomra. Persze akinek bejön annak jó szórakozást
2.
2.
Mortis
#1: Fárasztónak nem neveznèm, de az biztos hogy az első rèsz nem a törtènete miatt lett híres S ezen a második sem változtatott. Ami viszont fárasztó lett, az a Death of the Outsider: hónapok óta hozzá sem nyúltam pedig a narratíva szerint most kellene a körmöket rágnom izgalmamban.

Örülök hogy nem Dishonored 3 - abban a frencsájzban egyszerűen nem ncs több szufla. Ez úgy nèz ki, hogy a sztorival vègre nem vesződnek S procedurális játèkmenet fókuszú immersion sim lesz; gondolom a Prey kiegèszítőjènek nyomdokain.
1.
1.
Gykrizsi
Dishonored spin-off kb., már a 2 rész is nagyon fárasztó volt, kösz nem
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...