Távozott az Assassin's Creed: Valhalla igazgatója

  • Írta: szlav
  • 2020. június 25.
  • Homo Nobilis
Link másolása
A súlyos magánéleti botránya miatt hagyta el az Assassin's Creed: Valhalla csapatát Ashraf Ismail, a játék kreatív igazgatója. Az iparág veterán fejlesztője és a széria egyik legfőbb arca több mint egy éven át csalta a feleségét.

Ashraf Ismail neve nem idegen azok számára, akik közelebbről követik az Assassin's Creed sorozatát, hiszen az ő keze alatt készült az Origins, a Black Flag, illetve az idei év végén érkező Valhalla is. Habár az említett játékok miatt nincs oka a szégyenkezésre, a napokban olyan magánéleti botrány tört a felszínre, amely miatt Ismail inkább úgy döntött, elhagyja a csapatát, hiszen úgy véli, hogy a fejlesztőstúdió nem érdemli meg, hogy belekeveredjen a saját személyes botrányába.

A háromgyerekes családapa a Twitteren közzétett vádak és screenshotok szerint hosszú távon csalta a feleségét, az utóbbi bő egy évben több nővel is kikezdett. Habár ennek nyilvánvalóan nem sok köze van Ismail munkájához, ő mégis megszüntette a hivatalos kapcsolatot a stúdiójával, és még a közösségi média platformjairól is törölte magát.

Egyelőre nem tudni, hogy ki veszi majd át az Assassin's Creed: Valhalla igazgatását, de mivel a Ubisoft Montréal csapata már a fejlesztés utolsó néhány hónapját tapossa, reménykedhetünk benne, hogy az események nem lesznek túlságosan nagy hatással a játékra.

32.
32.
Turley
A felsővezetőkre kicsit más szabályok vonatkoznak, komolyabb cégeknél is menesztik őket egy ilyen nyilvános ügy miatt, annak ellenére, hogy nincs köze a projekthez,

Ez 15-20 éve is így volt a hatalmas multiknál ¯\_(ツ)_/¯

Ettől függetlenül a frissen kialakult cancel culture tragédia
28.
28.
Drraco
#27: Oké, én csak itt olvastam, meg a linkelt twittert láttam, azért kérdeztem :) Hát igen, ilyenkor mindig vannak jelentkezők, akiket sérelem ért. Ha bebizonyosodik, akkor vesszen, de ha alaptalanok a vádak, akkor is egy életre megbélyegzi, és már csak erre a vádra fog emlékezni mindenki. És ez szomorú.
27.
27.
adamsfamily
#9: Nyarlako említette a metoo mozgalmat,illetve valamelyik külföldi oldalon valaki előállt,hogy a cikkben szereplő fazon szexuálisan zaklatta.
26.
26.
adamsfamily
#10: Nem mondtam,hogy szentek,de szerintem azok se szentek,akik előálltak.Biztos van közöttük valódi áldozat,de nem egy olyan esetről lehetett hallani,hogy a producer felajánlotta,hogy szexuális szolgáltatásért cserébe kap egy zsíros szerepet és befuttatja.Ez szerintem nem szexuális zaklatás és még csak nem is erőszak(hatalommal való visszaélés az biztos),de volt választás.Tartás,vagy lóvé.Ezekben a történetekben azok a valódi áldozatok,akik elől az ilyen ribik elhappolták a lehetőséget(mert biztos,hogy volt tehetségesebb,aki nemet mondott).Nem helyeslem ezt a rendszert ami ellen lázadoznak,de ne olyan tegye,aki hozzájárult a felépítéséhez.Ha egy nő se feküdt volna alájuk,akkor valószínűleg hamarabb elővették volna ezeket a producereket,rendezőket,stb. csak nem a köznép,hanem a befektetők,mert inkompetensnek tűntek volna,amiért nem találnak egy női szereplőt se a filmekhez.
Nem azok ellen beszélek,akiket valóban zaklattak,vagy megerőszakoltak,stb. Ez egy valós probléma,ami figyelmet érdemel,de nem olyan embereknek kellene az élére állni,akiknek ez csak egy PR fogás és az álszent dumájukkal hiteltelenítik az egész mozgalmat.
25.
25.
Juha
#21: Itthon is ezt játszák, az orrunk előtt. Hazudik mindenki mindenkiről, ha az az érdeke. Pl. volt az ALKALMATLAN projekt, másik oldalról az álmentős projekt.

Az egészben csak az a szomorú, hogy általában nem a kitervelőket büntetik, hanem a gyakran félreinformált végrehajtókat/bábuként felhasznált...bábukat.
22.
22.
FiveSalmon69
#20: Ezt eddig is tudtam de azert a szopast nem vettem szo szerint koszi.
20.
20.
Ooorky
#16: Üdvözöllek a való életben ahol magadnak kell kikaparni a sikert, ami egy bizonyos szint fölött kapcsolatok, pénz, szopás nélkül nem megy.
17.
17.
FiveSalmon69
#15: Uhhm.. ha nem tunt volna fel pont ezert kezdodtek el a feljelentesek es perelesek, mivel fraser is felszolalt per nelkul, es ez a karrierjebe kerult.. clever.
15.
15.
Ooorky
#12: Mivel nem perelt be senkit, hanem amikor rákérdeztek egy pillanatra megállt majd könnyekkel küzdve végre kibeszélte magából...

Igen.
12.
12.
FiveSalmon69
#3: Tehat Frasernek elhisszuk bizonyitek nelkul h a zaklatas miatt ment gallyra a karrierje, de ha tobb tucat no allitja ezt az boszorkanyuldozes.. ertheto aha..
10.
10.
FiveSalmon69
#6: Azert azt is merlegelni kene h a legtobb ember akit zaklatassal vadoltak meg mind iszonyat befolyasos szemelyiseg, nem ma szuletett baranyok, a hatalom meg tudjuk mit tesz nehany emberrel. Ne mondd nekem h weinstein, vagy spacey megkapott volna barmilyen (akarmilyen) not (vagy fiut) ha ne nem gazdagok es befolyasosak.
9.
9.
Drraco
#6: Amellett, hogy egyetértek azzal, amit írtál... hogy jön most ide a szexuális zaklatás?
5.
5.
Drraco
Kíváncsi lennék, hány dolgozó ember maradna, ha ilyenekért ott kellene hagyni a munkahelyeket. Általában az ilyet az ember családon belül beszéli meg, rosszabb esetben a bíróságon. Nem Twitteren, meg Facebookon.
3.
3.
Ooorky
#1: "Kedvencem" Hulk Hogan elleni hisztériaroham volt amikor a volt felesége egy a hálószobájukban 10+ évvel korábban titokban felvett beszélgetést megosztott a neten ahol magából kikelve üvöltött amiért a lánya egy utolsó senkiházi bűnöző niggerrel jár.

Hiába állt ki mellette az egész szakma, hogy soha büdös életben nem volt rasszista, eltávolították az általa létrehozott Hall of Fame-ből és videójátékokból is kikerült sok éve...

Vagy ott van Brendan Fraser aki karrierje csúcsán a válását követően szakmailag is mentálisan is kicsináltak, majd mikor rendeződtek a dolgok és újra elhívták beszélgetőműsorokba sírva mesélte, hogy a családi problémái akkor kezdődtek mikor az állandó szexuális zaklatások miatt nem vállalt el 1-1 munkát, majd fel is szólalt ellene...
1.
1.
zsocc-nrg
Habár amit tett az magánéleti szempontból megbocsáthatatlan, de a Twittert, Instagramot és társait most már nagyon szívesen kibasznám a világűrbe. Emberek életét teszi tönkre a közösségi média, régen ezek a dolgok a négy fal között maradtak, most pedig gyakorlatilag minden mindenkiről kiderül, számtalan embert mocskolnak be ilyen-olyan vélt vagy valós vádakkal, az összes rohadt felhype-olt trend mint a #blm, #metoo innen indul ki és már nem tudni biztosan hogy mi igaz és mi nem, a lényeg hogy valakit vagy valakiket el lehessen tiporni és ellehetetleníteni az életét... Jó lenne visszatérni egy olyan világba ahol először mondjuk tényleges bizonyíték is van a vádakra és nemcsak dobálózik mindenki a szavakkal akár évekkel ezelőtti sérelmeket is elővéve, az internet nem egy kibaszott bíróság! De úgy látom hogy ez már nem fog változni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...