Képeken az Anthem 2.0-s újdonságai

  • Írta: szlav
  • 2020. július 26.
  • Képek
Link másolása
Habár a BioWare Edmonton csapata az Anthem gyenge fogadtatását követően átállt a Dragon Age 4 fejlesztésére, a stúdió austini brigádja ma is azon dolgozik, hogy helyrehozzák a játék hibáit. Ebből a projektből láthatunk most pár koncepciórajzot.

Az Anthemet bátran elkönyvelhetjük a 2019-es év egyik legnagyobb bukásának, de a BioWare Austin mégsem engedi el a játékot. A stúdió feje, Christian Dailey az utóbbi hetekben határozottan aktivizálta magát Twitteren, több korai képet és konceptuális dizájnt megosztott az online akció-RPG nagy frissítéséről, ami a remények szerint újra sínre terelheti a fuccsba ment játékot.


Dailey bemutatott néhány érdekes helyszínt, valamint egy teljesen új frakciót is: a Pirates of Blood Wind névre hallgató kalózbanda főhadiszállása stílszerűen egy hatalmas koponyára emlékeztető sziklánál kapott helyet. Ez persze önmagában kevés lenne, de a team a játék kulcsfontosságú rendszereit is alaposan átdolgozza majd.

Figyelmet kap a matchmaking, a játékosok autonómiája, átdolgozásra kerül a fejlődési és lootrendszer, nagyobb hangsúly kerül a barátokkal való közös játékra, na, és persze az endgame-tartalmak sem ússzák meg komolyabb revízió nélkül. A részletekről egy hamarosan érkező blogposztban mesélnek majd bővebben.

18.
18.
Ooorky
#17: AI még mindig egy 2 hetes koszos zokni szintjén van...
Kedvencem mikor macsó tengerészgyalogos társaim smart gun-nal nem tudnak lelőni egy tetves alien-t, ha meg valamit nem úgy csinálok ahogy a készítők elvárják összefossa magát a script és tölthetek vissza korábbi állást...
17.
17.
adamsfamily
#16: Ja,akkor ott a Duke Nukem forever.Úgyszint Gearbox és ugyan úgy egy szemét.
Mondjuk az Alien Colonial Marines nem csak azért volt szar,mert okádékul nézett ki,hanem mert az animációk és az AI is csinált érdekes dolgokat.Ráadásul voltak benne bugok elég szép számmal.
Mondjuk a Gearbox most is csak a Borderlands-ből él.
16.
16.
#15: Szegeny Colonialt hagyjuk mar, egy tok fasza kis jatek, csak hazudtak a grafikarol a trailerrel, de az egesz kurvajo es jo a jatekmenet, a sztori, a helyszinek, semmi baja. Tokre gaz mar mindig csak hivatkozni ra mert egy hanyattstott sorsu jatek lett, de kozben meg sztem fain.
15.
15.
Ooorky
#13: Game as a service.

#14: gearbox is eljátszotta ezt a Sega-val a Colonial Marines kapcsán, ráadásul ők másra is költötték a pénzt, a játékfejlesztést meg kiszervezték harmadik félnek...
13.
13.
mdr88
#9: Csak hogy tovább fokozzam... a BioWare először a Dragon Age 4 fejlesztésekor is ebbe a "life-time support" (vagy hogy a viharba hívják ezt a fajta játékkiadást) irányba akart elindulni, amiről - látva az Anthem "sikerét - az EA szépen lebeszélte őket... lehetőleg kerülvén egy hasonló fisakót.
12.
12.
mdr88
#9: Nem szokásom védeni az EA-t, DE itt nem feltétlen ők voltak a ludasok... SŐT... igazából, ha a fejlesztés "vége felé" nem tettek volna kontroll csapatot a BioWare-es arcok fölé, akkor még annyit se láttunk volna az Anthemből, amennyit kiadtak.
Sajnálatos, hogy erre a sorsra jutott a játék, de jelen esetben az EA kvázi a mentőcsapat szerepét töltötte be.
11.
11.
zoli12i
Mennyi mínuszt termel már ez az íze ? :D
10.
10.
Aanash
Maga a játèk nem lenne rossz.
Mert a helyszinek jók meg a javelinek is, csak nincs olyan közössègi tèr sem mint pl a Destiny-ben ès kicsit lèlektelen.
9.
9.
hedzsooo
Amugy elhiszem hogy kurta sok idot + penzt elcsesztek erre az IP-re az EA-nal de jo lenne ha hagynak mar a BioWare-t normalis cimeken dolgozni, meg nem ilyen online/multis xarokon... :D
7.
7.
hedzsooo
#2: Ne varjad, ez meg nem jon bundle-ben... :D
6.
6.
hedzsooo
#5: Ezt leirta pont elotted, ld.: az elotted levo komment. :D XD
5.
5.
crytek
#4: Ennél sokkal semmitmondobb cég is megcsinálta már lásd No Man's Sky
4.
4.
azureknight0715
Hát nem tudom hogy ebből mi lesz, a gond az hogy lényegében elég nehéz a mély árokból felmászni de ha fent is van sokan csak arra fognak emlékezni hogy beleestél és nem arra hogy felmásztál. Tehát megcsinálhatják azt amit a No man skyal is lett hogy elbuktak de mára már egy teljesen jó élvezetes játék lett, de továbbra is megvan nekik is a negatív átok ami meg is fog maradni.
3.
3.
Stranger
#1: Most legalább felturbózott előzetessel nem hazudnak
2.
2.
crytek
1.
1.
Ooorky
Emlékeztek rá, hogy anno kiadtunk egy halom szép rajzot arról milyen lesz a játék és végül szinte semmi köze nem volt hozzá?

Nem?

Akkor itt van egy halom szép rajz arról milyen lesz a játék!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...