Remastert kap az első Asterix & Obelix XXL is

  • Írta: fojesz
  • 2020. július 29.
  • Bejelentés
Link másolása
A Microids nem ül tétlenül Asterix & Obelix-játékok jogain: miután felújította az Asterix & Obelix XXL második részét, majd készített egy folytatást hozzá, bejelentette, hogy az első epizódot is leporolja.

A Microids bejelentette, hogy az OSome Studio közreműködésével felújítják az eredetileg 2004-ben megjelent Asterix & Obelix XXL-t, és Asterix & Obelix XXL Romastered címmel adják ki újra PC-re, PlayStation 4, Xbox One-ra és Nintendo Switchre. Az európai premierre már október 22-én sor kerülhet.

A készítők szerint a remaster egyik legfontosabb hozzáadott értéke a felújított grafika lesz, és bár látnivalókat még nem kaptunk az anyaghoz, remélhetőleg jelentősebb átalakulásra számíthatunk, ha már az a funkció is elérhető majd, hogy instant váltsunk az eredeti és remasterelt megjelenítés között. Ezenkívül két új játékmódra, extra mechanikákra és egy plusz kameranézetre számíthatunk, az animációkat pedig a nulláról rakták össze újra. Egy valami nem változott: az eredeti szinkronszínészek most is visszatérnek.

A történet szerint Asterix és Obelix világ körüli útra indul, miután egy kiadós vadkanvadászat után arra lesznek figyelmesek, hogy a rómaiak feldúlták a falujukat, és elrabolták a lakosokat. Több ezer katona legyőzése vár hőseinkre, akik kalandjaik során eljutnak Görögországba, Egyiptomba és Rómába is.

1.
1.
semike
Akár egy falat kenyér...:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...