Ezért tűnt el a The Sinking City a digitális boltokból

  • Írta: Baloo
  • 2020. augusztus 25.
  • Hír
Link másolása
Idén tavasszal egyik pillanatról a másikra eltűnt a digitális áruházak kínálatából a The Sinking City, most pedig nemrég kiderült, hogy mindennek a kiadó és a fejlesztőcsapat között dúló jogi vita az oka.

A tavaly nyáron megjelent The Sinking City bár nem taszította le a trónjáról a 2005-ös Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earthöt, néha egész kellemesen idézte fel Lovecraft horrornovelláinak a hangulatát. A játék egy ideje már nem kapható a digitális áruházakban, a fejlesztő Frogwares nemrég pedig elárulta, hogy ennek egy jogi vita áll a hátterében.

A készítők elmondása szerint a kiadó Bigben Interactive nem volt hajlandó nekik fizetni, annak ellenére sem, hogy a csapat menetrend szerint elkészült minden megbeszélt feladatával. A játék megjelenésekor megpróbálták semmissé tenni a szerződés jogdíjakra vonatkozó részét is, hogy a Frogwares ne részesüljön az eladott kópiák utáni bevételekből. És ha mindez nem lenne elég, akkor a Bigben Interactive több helyen is eltüntette a Frogwares logóját a játék borítójáról, ezzel azt sugallva, hogy az IP a kiadó tulajdona, közben pedig a jogok végig a fejlesztőknél voltak.

Ezek után nem nagy meglepetés, hogy a csapat 2020. április 20-án felmondta a kiadóval kötött szerződését, ami magával rántotta a The Sinking City digitális áruházakban való értékesítését is. Szerencsére a jogok továbbra is a Frogwares birtokában vannak, így a csapat továbbra is teljes lendülettel azon dolgozik, hogy a játék újra kapható legyen digitálisan.

24.
24.
zozo76hun
az xbox store-n fent van, most pont akciozva, 18 helyett 4000 kb ha jol emlekszem
22.
22.
DragonBleacPiece
879 forint az Amnesia Collection ps4-re digitálisan, nagyon jó kis horrorgame
13.
13.
Yanez
#12: És mégsem olcsóbb, ergo, akkor kevesebbet kapunk a pénzünkért? Mondom én, csinálhatjuk ezt a végtelenségig. :)
12.
12.
momant
a digitális jóval kevesebb környezeti hulladékot termel...
11.
11.
Yanez
Ez a lemez vs digi egy végtelen harc. A ház leég, oda a lemez. A digi nem. A kiadó eltünteti az online shopból oda a digi, a lemezes nem. Szóval ezt a vitát a végtelenségig lehetne folytatni. Mindkettő esetében van pozitívum és negatívum is. Nos, kiegyezhetünk ebben? :)
8.
8.
crytek
#6: Nincs mit felkarolni. A Frogwares mint fejlesztő kiadó is egyben így simán visszakerül majd mindenhova általuk is.
6.
6.
hedzsooo
Hát ez ciki de hátha az Epic felkarolja őket és az EGS-n kapható lesz hamarosan ismét! Meg aztán persze máshol is, pl. Steamen
4.
4.
#1: Nem bonyolult. A legegyszerűbb értelmezése az, hogy nem kell boltba menni és amit megvettél az örökre megmarad. Ahogy Crytek is mondja ha eltűnik valamiért a játék a kínálatból (lejár a zenék licence, stb) és nem lehet megvásárolni, neked akkor is megvan és hozzáférsz. Amikor akkorát indult az Arkham Knight PC-n, hogy visszavonták az árusítását, akkor akiknek megvolt nem tűnt el és kapták is hozzá ugyan úgy a patch-eket.
3.
3.
Raam989
Arra azért kíváncsi lennék, hogy a kiadó fejében mégis mi járhatott amikor ezeket meglépte...
2.
2.
crytek
#1: Csak megvenni nem lehet. Ha te megvetted akármikor letöltheted ugyanúgy.
1.
1.
habo
És aki pl megvette digitálisan és törölte az ugyanugy letudja tölteni gondolom?
Következő generációnál lehet elhagyom a lemezes verziót,a digitális tartalmakkal annyira nem vagyok tisztában sajnos.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...