Hivatalos: Resident Evil-sorozat érkezik a Netflixre

  • Írta: fojesz
  • 2020. augusztus 27.
  • Cooltúra
Link másolása
A Netflix formálisan is megerősítette a korábbi pletykákat, miszerint élőszereplős Resident Evil-sorozat érkezik a kínálatába. A történet Albert Wesker lányai körül forog majd.

Legutóbb februárban pletykáltak a Netflix Resident Evil-sorozatáról, aminek a létezését az imént hivatalosan is megerősítette a szolgáltató. Az élőszereplős adaptáció címe egyszerűen Resident Evil lesz, és bár alapvetően új sztorival várja majd a rajongókat, az ígéretek szerint bőven tartogat ismerős elemeket is.

A sorozat forgatókönyvét Andrew Dabb (Supernatural) írja, a sztori pedig két idővonalon játszódik majd Albert Wesker lányaival, Jade-del és Billie-vel a főszerepben. Az első idővonalon eseményei során láthatjuk, amint a 14 éves ikrek beköltöznek New Raccoon City városába, ahogy azonban egyre több időt töltenek el ott, rájönnek, hogy a metropolisznak és apjuknak is bőven van rejtegetnivalója. A másik idővonal több mint egy évtizeddel később játszódik, a harmincéves Jade-nek már egy olyan világban kell túlélnie, ahol mindössze 15 millió ember maradt a Földön, szemben a hatmilliárd szörnyeteggel, akiket megfertőzött a T-vírus.

A Netflix nyolc, egyenként egy óra hosszú epizódot rendelt be, az első két részt Bronwen Hughes (The Walking Dead, Breaking Bad) rendezi majd. A munkálatokért a Resident Evil-filmeket is jegyző Constantin Film felel.

39.
39.
Ps fanboy
#35: Ajaj, az baj. Hát inkább maradok a nővéreknél, de értékelem a szándékot. ;)
35.
35.
Obi Wan Kenobi
#34: Hát anno iskolában én voltam a legkevésbé ://
34.
34.
Ps fanboy
#33: Mennyire vagy hajlékony? Lol
33.
33.
Obi Wan Kenobi
#30: Itt vagyok én :D ha nem nézel a szemembe nem buzis
32.
32.
sloth
#31: amúgy pont nem úgy működik, ahogy az emberek gondolják, a támogatással és együttműködéssel lesz sokkal kifinomultabb a serdülő nemi identitása. a 'márpedig fiam te férfi vagy...' gondolkodás vezet a szélsőségek kialakulásához. nem azért nyomják mindenhol az arcodba, mert át akarnak konvertálni a sötét oldalra, hanem mert az elfogadást most egy fontos szociológiai alapnormának szeretnék beállítani (és persze ha már csak egy szereplő erejéig megemlíted, nem lehet téged szidni, undorító profitmanipulálás szerintem is). a lényeg épp az lenne, hogy nem kellenek szélsőségek a világba, ha az ember nem érezné magát kiszorítva, nem menne el mindig a végletekig.
már említettem ismerősömet, akit 17 évesen kitagadott otthonról apja azért, mert más. nemrég találkoztam 'öccsével' aki már női néven mutatkozik be, jókora fekete leves lehet az öregnek, úgymond megérdemli. más haverok, akik rendes támogató családból jöttek sokkal később, barátnők után eszméltek rá az egészre, és sokkal könnyebben kezelik a témát, nem az igazság harcosaiként
31.
31.
xSHx
#29: Értelek, de szerintem az ösztön csak annyit csinál, h tedd vagy ne tedd, de hogy hogyan, azt már tanuljuk. A céltalan gyilkosságot ne keverjük ide, mert az mindig is tiltva volt. Egyedül a háborúkban legalizálták. Bár hozzátenném, hogy nem gondolom, h 100% osan igazam van, de nekem így áll össze a kép. Vitázni meg szeretek ilyen mélyebb témákról.

Amúgy kb 2perc keresgélés után rá is akadtam egy cikkre:

https://m.koloknet.hu/csalad/tabu/szexualitas/a-szexualis-viselkedes-tanulasa/
30.
30.
Ps fanboy
#28: Hát jó neked. Én meg olyan ronda vagyok, hogy az ördögnek se kellek csöves. :)
29.
29.
Firsttime
#21: Igazad van meg nem is. Lehet befolyásolni dolgokat valamilyen szinten, de egy alap ösztönt teljesen kiírtani nem olyan egyszerű.
Márpedig a sex és a gyilkolás, akár tetszik, akár nem az ember alap ösztönei közé tartozik.
Azt mondani, hogy a mai médiák, legyen az játék, film, akármi, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki mondjuk gyilkosságot kövessen el, egyszerűen nettó hülyeség. Legalább is nem sokan codoztak a keresztes hadjáratok ideje alatt.
És nyugodtak lehetünk benne, hogy biza azok az emberek ott élvezték egymás lemészárlását. Ha valakiben erősebb az öszön mondjuk gyilkolásra, azt akármi triggerelheti. Elmegy egy disznóvágásra, aztán kajak bejön neki ahogy ledöfik a malacot. Érted. Nem kell hozzá játék.
Ugyanez a sex. Ha valakiben meg van a hajlam, hogy a saját neme fele vonzódik inkább, nem feltétlenül az fogja elíndítani az úton, hogy egy netflix sorozatban lát két pasit vagy csajt smárolni. Az ókorban is bőven jelen volt a homosexualitás, netflix meg nemigen volt még.

Minden esetre én is kajak rühellem, hogy minden sarkon melegeket kell nézni most már. Nekem semmi bajom semmi vallással, bőrszínnel, sexuális beállítottsággal, de a rántott húst is megutálom ha minden nap háromszor azt kellene ennem.
Pedig a rántott húst azt szeretem. Nagyon.
28.
28.
Obi Wan Kenobi
#25: Annyi fantáziám van azért, hogy amik érdekelnek tudom őket, az ilyen duplacsavarthátulszembőlfentlentlábittlábott meg nem igazán vonz :D
27.
27.
#21: Szóval szerinted a buzulást azt lehet tanulni, de a gyilkolást nem? Nagyon el vagy tévedve. És nem csak te, nagyon sokan. Amúgy kinek az érdeke lenne, hogy több meleg legyen és miért? A háttérhatalomnak? :D
26.
26.
Ps fanboy
#22: Hát azért azokból is ellehet lesni pár kreatív dolgot. :D
25.
25.
godach
#22: Miért? Te magadtól találod ki a pózokat?
24.
24.
xSHx
#22: Így van. Jól mondod! És ez is többek között egy hatalmas probléma. Olvastam róla, h mennyire kiment a divatból az udvarlás a fiúknál. Kevés a sikerélmény és instant, azonnali választ akarnak, ami a sex. Aki egy ilyen világban nem tudja hamar felvenni a fonalat az frusztrált, depressziós lesz és ezáltal megvezethető.
22.
22.
Obi Wan Kenobi
#21: Hát nem tudom, akit pornófilm tanított dugni, annak nem sok sikere lesz a másik nemmel, és kurva ciki mert semmi köze a szexhez...
21.
21.
xSHx
#19: Nem, de a gyilkosság nincs is (szerencsére) legalizálva és elfogadva. Ez a nagy különbség.


Minden viselkedésünket példákból merítjük. Az akciófilemek tanítanak verekedni, a pornó dugni. Fiú gyerek autót kap a lány babát meg műanyag konyhát. Kondícionálás! Simán lehet egy embert manipulálni azzal amit lát, hall, szagol, ízlel. Erről szólnak a reklámok is. Informál de közben néhány embernél idővel simán be tudja ültetni a tudatalattiba a kell érzést. A félkarú rabló a csilingeléssel és villogássál, a meki az ízekkel....
19.
19.
#11: Mindent túltolnak. Valóságshowk, megcsinált popsztárok, tucatfilmek. Konzerv életérzés futószalagon a népnek! És a többségnek nincs is igénye többre. Na de attól nem fog valaki a saját neméhez vonzódni, mert azt látja a filmekben, hogy ilyen is van. Vagy akkor a gyilkosok is azért lesznek gyilkosok, mert látták a TV-ben? Természetesen nem.
18.
18.
#10: Ilyen ez a show business. Csak a bevétel számít, semmi más. Miért folytatásokat készít Hollywood tucatszám az új ötletek helyett? Hát mert a folytatás az tuti bevétel. Mindig is így volt. Sokszor szándékosan butítanak dolgokon. Lásd Annihilation, ami mondjuk pont megúszta.

"A film két producere között ugyanis kisebb feszültség alakult ki a gyenge eredményeket hozó tesztvetítések után: David Ellison, a Skydance Media vezetője amiatt aggódott, hogy a film "túl bonyolult" és "túl intellektuális" a nézők számára, éppen ezért azt szerette volna Alex Garlandtől, hogy változtassa meg a befejezést, illetve tegye Natalie Portman karakterét szimpatikusabbá. Ez azonban nem tetszett az Expedíció másik producerének, a hétszeres Oscar-jelölt Scott Rudinnak, és mivel övé volt a végső vágás joga, a rendezőnek nem kellett hozzányúlnia a filmhez.
Állítólag a Paramount a vita, illetve a negatív nézői visszajelzések miatt is döntött úgy, hogy a Netflix személyében bevon egy forgalmazó-partnert, akik a film 55 milliós költségvetésének felét is állták."
16.
16.
Obi Wan Kenobi
#14: Szerintem ha hozzáad egy karakterhez, akkor hajrá, egyre kevesebb érdekes karakter van Hollywoodban vagy netflixen, de ha csak ott van mert ettől lesz "befogadható", akkor nagyon öncélú és marketing. Nem tudom, engem melegként lehet zavarna, hogy az identitásom marketingeszköz a polkorrektség jegyében. Elfogadok mindenkit, de szerintem ez alja dolog, ráadásul mondom, kihasználják a nagy elfogadóhullámot.
15.
15.
xSHx
#13: Az a baj, h az emberek zöme csak végletekben tud gondolkodni. Valami mellett
vagy kiáll, vagy ellene van. A köztes utat nem ismeri. Jelen estben is megkaptam, h ha nem vagyok mellette, akkor tuti ellene, kis hópihe lehetek. Mi más, köztes nincs xd
Pedig sokszor jobb benézni a fekete és a rózsaszín felhő között, hogy ott mi van. Csak ahoz már saját vélemény kell, ahoz meg gondolkozni kell. Ami nem egyszerű. Jobb ha a szájukba adják a véleményt. Kényelmesebb.

Uh ja, nem vagy egyedül "hülye" :) Bízom benne, hogy vagyunk páran. Csak mi szeretünk csendben lenni. Persze nem mindig xd
14.
14.
xSHx
#10: Így van. Ha a történet megkívánja teljesen más. Nekem semmi bajom vele. Jó példe rá a Tlou2. Vagy pl ott a Lovecraft Country. Sokan fujjognak, h néger vannak benne. Amit nettó gyökérség. Jól van kivitelezve, ez maga a setting, nincs túltolva.
13.
13.
godach
#11: Én amikor erről a burkolt "nevelésről" kezdtem el írni az egyik blogom alatt, akkor azt kaptam hogy fel kell még nőnöm a témához.
Kicsit rosszul esett mert nem érzem magam egy hisztis kamasznak, de hagytam a dolgot (főleg azután miután megosztottam az álláspontom és megmagyarázásnak titulálták). Minden esetre jó tudni, hogy nem én vagyok egyedül "hülye" :D
12.
12.
godach
Igazából nem derült ki, vagy csak én voltam figyelmetlen, hogy ez az aminek a pilotjából egy részlet már kikerült jó ideje a netre?
11.
11.
xSHx
#9: Igazad van. Nem. De előfizetnem sem! Nyugi, én nem a divatfujjogó vagyok.

Van munkatársam is aki az, meg közeli rokonságomban is van. Itt nem velük van baj, hanem hogy túltolják a médiumok. És nem magamat féltem vagy a felnötteket, hanem a megvezethető fiatalkoruakat. Nagyon lehet őket divathullámokkal befolyásolni. Írtó sokat látok belőlük az utcán.
10.
10.
godach
#9: Pedig igaza van. Persze neked is mert nem kötelező nézni, csak egyszerűen unalmas mindenhol a meleg-hógolyóknak szurkolni.
Olyan ez, mint a kétezres évek elején a filmekben a szereposztás. Kötelező volt egy feka (hozzáteszem, semmi bajom velük) és legalább egy japán vagy valami húzott szemű vendégszereplő is (akikkel megintcsak nincs bajom).
Sajna a The CW ugyan ezt csinálja. Ott is van valami buzernyák a főfedélzeten így minden sorozatba bele van erőszakolva a homoszexuális tartalom.
Megjegyzem, azokkal sincs bajom Ellie és Dina kapcsolata pl tökre tetszett a TloUS2-ben de ott nem is ezt az érzést váltotta ki az emberből mint ezeknél a "műveknél".
9.
9.
#8: "ránkeröltetni"
Kötelező nézni? Nem. Akkor meg ne hisztizz hópihe!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...