Serious Sam 4 - akcióban a pápamobil

  • Írta: Baloo
  • 2020. augusztus 29.
  • Videó
Sam "Serious" Stone legújabb kalandja során minden eddiginél nagyobb ellenállásba ütközik majd, ezért szüksége lesz minden hadra fogható tűzerőre - többek között olyanokra is, mint a most bemutatkozott pápamobil.

Nem tudni, hogy horvát szomszédaink milyen anyagokat füstölnek már a 2000-es évek eleje óta, de szemmel láthatóan bőven van nekik még belőle. Komoly Samu barátunk a negyedik bevetése során megfordul majd a Vatikánban is, ahová a lehető legkomolytalanabb módon fog eljutni:

A pápamobilt (és feltehetően más hasonlóan elborult fegyvereket) szeptember 24-től vehetjük irányításunk alá, ugyanis ekkor érkezik a Serious Sam 4 PC-re és Google Stadiára. Később feltehetően konzolokra is ellátogat majd a Croteam FPS-e.

6.
Gaboo77
Kifejezetten tetszi a környezet. Szinte már realisztikus. A szörnyek kicsit el is ütnek tőle, de nem veszélyesen. Szép lesz ez, pedig itt nem ez a lényeg, hanem a leragasztott bal egérgomb. :D
4.
Daniel21
Én adom a gamet! Haverokkal biztos fun lesz! :D
3.
Mortis
#2: az első percben a The Talos Principle-ből kölcsönzött zenék szólnak;az is Croteam játék, csak a szokásostól eltérően nem lövöldözős hanem logikai. remélem annak is terveznek egy második részt.

az animációk sajnos borzasztók.
2.
Neotechtr
#1: Ja és hatalmas a zene is. Legalábbis én bírom, ha ilyen zene megy egy ilyen lopakodós-agyalós játékban.
1.
Neotechtr
Szerintem jól néz ki a játék és a hatalmas golyófejű szörny is király. De ami a videó végén bevillan (1:46 körül) helyszín, az rendesen komoly.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...