Így ünnepli Mario a 35. szülinapját

  • Írta: szlav
  • 2020. szeptember 3.
  • Bejelentés
Link másolása
Harmincöt éves a Nintendo első számú kabalája, így nem meglepő, hogy a japánok sok újdonsággal készültek a szülinapra. Bemutatkozott a Super Mario 3D All Stars is, ami Switchre hozza a Super Mario 64-et, a Sunshine-t és a Super Mario Galaxyt.

Szokás szerint ismét derült égből érkezett a legújabb Nintendo Direct, ami ezúttal mindenki kedvenc piros sapkás vízvezeték-szerelőjéről szólt, hiszen 35 évvel ezelőtt jelent meg az eredeti Super Mario Bros. A jeles alkalmat szinte minden aktuális Nintendo-játék megünnepli a maga módján, de érkezik néhány olyan új játékcsomag is Switchre, amiket nem érdemes kihagyni.

A műsor két legfőbb attrakciója egyértelműen a Super Mario All Stars és a Super Mario 3D All Stars volt. Az első játékcsomag már elérhető a Switch Online-előfizetők számára, és a Super Mario Brothers első három részét, illetve a Lost Levels extra pályáit költözteti Switchre, a Super Mario 3D All Stars pedig három közkedvelt 3D-s kalandot portol a hibridkonzolra. Ebben megtaláljuk majd a Super Mario 64, a Super Mario Sunshine és a Super Mario Galaxy kipolírozott, Switchre igazított változatait.

A pakk szeptember 18-án jelenik meg, valamilyen rejtélyes okból azonban 2021 márciusáig árusítják majd csak. Ez pedig nem minden, 2021. február 12-én ugyanis a Wii U kooperatív platformere, a Super Mario 3D World is ellátogat a jelengenerációs konzolra.

A 35. szülinapra egy battle royale-szerű új kalandot is kapunk. Az október 1-jén startoló Super Mario Bros 35 egy kompetitív online játék, amelyben 35 játékos vetélkedik majd az első helyért. A koncepció némileg a Tetris 99-ra emlékeztet abban az értelemben, hogy borsot törhetünk egymás orra alá, ha elég ügyesek vagyunk, hiszen a legyőzött ellenfeleink átkerülnek az ellenfeleink világába. A játék ingyenes lesz a Switch Online-előfizetők számára.

A hagyományos videojátékos újdonságokon kívül is láthattunk néhány érdekes bejelentést. Ilyen például a Mario Kart Live: Home Circuit, amely a nappaliban kelti életre a legendás kartjátékot, az új, limitált kiadású Game & Watch, amelyen játszható lesz az eredeti Super Mario Bros. is, illetve az új ruhák, kiegészítők és LEGO-szettek, amelyek mind Mario születésnapját ünneplik.

6.
6.
Ooorky
Na és a legjobban várt novemberi konzol megjelenésről semmi hír?
5.
5.
Gerzson95
Jöhet a super mario 35. XD
4.
4.
zimonyini
mindkettő csomag előrendelve
2.
2.
Ooorky
Gondolom ezzel egy időben a Super Mario All Stars bekerül a Nintendo Online kínálatába.
1.
1.
zsocc-nrg
Végre Super Mario 3D World Switch-port! Ez tuti kapós lesz, nekem biztos ott fog virítani a polcon :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...