GreedFall - új tartalmak és next-gen frissítés

  • Írta: szlav
  • 2020. november 27.
  • Letöltés
Link másolása
Az új konzolgenerációban is lesz rá okunk, hogy visszatérjünk Teer Fradee misztikus szigetére, ugyanis a Spiders csapata Xbox Series X-re és PlayStation 5-re optimalizálja az alkotását. Ezen felül pedig új kalandok is várnak majd ránk.

Habár a GreedFall nem volt egy tökéletes játék, mégis rengetegen örömüket lelték a mágikus pionírkalandokban - már nyáron több mint egymillió példány kelt el belőle. A játékosok lelkesedése pedig láthatóan felbuzdította a Spiders csapatát is, a fejlesztők ugyanis bejelentették, hogy az új generációban sem hagyják parlagon az alkotásukat.

Egyelőre nem kaptunk különösebb konkrétumokat arról, hogy mit tartalmaz majd az új konzolokra optimalizált változat, illetve megjelenési dátumról sem esett szó, de annyit megtippelhetünk, hogy a 4K-s felbontás garantált lesz, vélhetően 60 fps társaságában.

A grafikai ráncfelvarrás és optimalizáció mellett azonban várnak ránk más újdonságok is. Ezen a téren sem volt túl beszédes a bejelentés, annyit viszont megtudhattunk, hogy tovább bővül majd a szerepjáték tartalma.

1.
1.
hedzsooo
Nagyon tetszett, jopar orat eltudnek meg ennek a jateknak a vilagaban is kalandozni. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...