Februárban nyílik a Super Nintendo World

  • Írta: szlav
  • 2020. november 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Hamarosan megnyitja kapuit a világ első Nintendo témájú vidámparkja. A Super Nintendo World Osakában, a Universal Studios japán kirendeltségénél fekszik, a fő attrakciója pedig egy óriási Mario Kart-pálya.

Láthattunk már néhány fotót nemrégiben a Universal Studios Japannál készülő Super Nintendo Worldről, most azonban mozgás közben is megcsodálhatjuk a nem mindennapi vidámparkot. A Universal egy rövid kedvcsináló mellett leplezte le a park megnyitójának dátumát, ami a vártnál korábban érkezik: február 4-én zúdulhat be az osakai közönség.

Nyilvánvaló, hogy a park legnagyobb sztárja Mario, hiszen szinte minden eddigi látnivalót az olasz vízvezetékszerelő kalandjai után mintáztak. Nincs ez másképp a park első számú attrakciójánál sem. A Mario Kart: Koopa's Circuit egy valóságos kartverseny lesz, amely ugyan sínen fut majd, mégis irányítható lesz annyira, hogy felvehessük a power-upokat. Ezeket, illetve a számos speciális effektet AR-szemüvegeken keresztül figyelhetik majd a játékosok. A pálya egyébként Bowser kastélyából indulva megfordul majd lávás, kísértetjárta és vízalatti pályaszakaszokon is, de természetesen nem maradhat el a Rainbow Road sem.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...