Kompenzálja a filmeseket a Warner a hibrid rajtért

  • Írta: fojesz
  • 2021. január 11.
  • Cooltúra
Tavaly jelentette be a Warner Bros., hogy idén az összes filmje hibrid módon rajtol majd el Amerikában, vagyis a mozipremier mellett az első hónapban az HBO Max kínálatában is elérhetőek lesznek a blockbusterei. Nem mindenki örült ennek.

Ha minket nem is érint közvetlenül, a Warner Bros. tavalyi bejelentése rendkívül súlyos volt a maga módján: a stúdió úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt Amerikában az összes filmje párhuzamosan rajtol majd a mozikban és az HBO Max kínálatában, az újdonságokért ráadásul még csak felárat sem kell fizetniük a helyi nézőknek a szolgáltatás havidíján túl.

Nem mindenki örült azonban ennek a hírnek, a cég gyártópartnerei legalábbis rendre kritizálták a döntést. Nem meglepő: ezen szereplők díjazása általában nagyban múlik a jegyár-bevételeken, így ők értelemszerűen inkább érdekeltek a kizárólagos mozipremierben, illetve ennek megfelelően a filmek további halasztásában. Jó hír viszont, hogy a Bloomberg arról számolt be a minap: a Warner kész újratárgyalni az idevágó szerződéseit, és kompenzálni fogja a filmeseket a hibrid rajt miatt.

A Bloomberg értesülései szerint az új megállapodások alapján a teljesítményfüggő bónuszokért elegendő lesz elérni az eredetileg tervezett jegyeladások felét, amennyiben pedig a helyzet rosszabbodna, és még több mozi zárna be, életbe lép a "COVID-szorzó", amivel az elvárások automatikusan tovább csökkennek majd. 

Azok a partnerek, akik amúgy is részesedtek volna a mozis profitból, továbbra is megkapják a pénzüket, illetve az online kölcsönzések és eladások után is számíthatnak jövedelemre. Ezenkívül kiderült, hogy a tervek a mozis teljesítménytől függetlenül is garantálják majd a kifizetéseket: az HBO Max minden filmért díjat fizet majd a Warnernek, amit az a filmes stábok között oszt majd szét.

Noha úgy tűnik, hogy mindezzel sikerül oldani az anyagi feszültséget a vállalat és a filmesek között, a hibrid premierrel így sem lesz mindenki maradéktalanul elégedett: egyes rendezők, például Christopher Nolan vagy a Dűnét jegyző Denis Villeneuve kreatív szempontból is kifogásolták a mozik háttérbe szorítását.

4.
grindcore
#3: Nekem is, csak eredetiben szeretem nézni, játéknál meg az a bajom már a dobozzal is, hogy behatárolja, melyik platformra lenne meg :) Nekem meg minden Steamen van.
3.
markoci555
#1: Nem értem a végét, de had tegyem hozzá hogy nálam meg pont az az egyik fő indok a moziba nem járásnak, hogy soha nem eredeti szinkronnal adják a filmeket a helyi moziban.
2.
deso
#1: Az a gond, hogy a letöltős játékok sajnos még sokszor drágábbak is mint a dobozosok.
1.
Neotechtr
Érdekes dolog ez, mert ha beindul az megpecsételheti a mozik sorsát akkor is, ha vége lesz (nem lesz) a vírusnak. Tudom jól, hogy nem mindegy sok filmnél, hogy moziban nézzük, vagy otthon - de előbb fizetnék elő egy-egy hónapra bármi bs on-demand szolgáltatásra a mozijegy áráért, hogy azonnal ott legyen elérhető a film mindenféle oltási igazolvány nélkül.
Mondjuk az személyes rigolyám, hogy hiába tudok angolul és németül is, a pénzemet csak akkor kapják meg, ha szépen lesz hozzá magyar szinkron is, hiszen nem támogatom ugyan azt a jelenséget csak pepitában, miszerint a letöltős játékok ugyan annyiba kerülnek, mint a dobozosak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...