Fantasy játék készül a Naughty Dognál?

  • Írta: Baloo
  • 2021. január 21.
  • Pletyka
Link másolása
Nem titok, hogy a Naughty Dog már nagyban dolgozik a következő játékán, viszont sajnos a projektről egyelőre még semmit nem tudunk - nemrég azonban roppant beszédes képeket osztott meg a csapat vezető látványtervezője az ArtStationön.

Előző héten ismét beszédtéma volt, hogy továbbra is nagy erőkkel toborozza az embereket a Naughty Dog a következő, immár PlayStation 5-ös játékához, amiről egyelőre még nem tudni, hogy folytatás, vagy esetleg egy teljesen új cím lesz majd. A csapat vezető látványtervezője, Hyoung Nam által megosztott képek alapján viszont mi most azt utóbbira tippelnénk: 


A művész a következő leírással töltötte fel a képeket: "Az új játék inspirálta ezeket. Tudjátok, miről beszélek... ;)" Nam nyilván nem osztana meg konkrét koncepciós rajzokat a készülő projektjükről, hiszen azzal súlyos szerződésszegésre kerülne sor, ugyanakkor az inspiráció így is beszédes.

Egyébként Neil Druckmann szintén a napokban válaszolt egy tweetre, amiben arról kérdezték, hogy melyik franchise-okból készítene szívesen játékot. Druckmann az alábbi öt IP-t jelölte meg:

  • Punisher
  • Half-Life 
  • Ghost Rider 
  • Hotline Miami
  • Cowboy Bebop


Nos, a fenti képek témája és a The Last of Us: Part II rendezője által felsorolt címek hangulata nem igazán passzolnak egymáshoz, de egyáltalán nem kizárt, hogy egy fantasy világban játszódó játékon dolgozik a Naughty Dog.

10.
10.
Őrnagy
#9: Sajnos sokszor egy kalap alá veszik.
9.
9.
Ps fanboy
#7: Végülis a fantasy is egyfajta sci-fi, de ki nem...
7.
7.
Nate Hope
Annak a régóta pletykált sci-fi játéknak jobban örülnék.
6.
6.
Ps fanboy
#5: Az lényegtelen. Eddig nem kellett a tipikus tps fedezékrendszeres lövöldét ejteniük. Most viszont ha ez igaz, akkor ez egy teljesen más alapokra építkező valami kell, hogy legyen, mint amit eddig az ND-től láttunk.
5.
5.
godach
Eddig nem fantasy volt? ;)
4.
4.
Ps fanboy
#2: Mondjuk én megnézném, hogy az ND hogyan álmod meg mindenféle lényeket.
3.
3.
piskóta
Egy Cowboy Bebop-ot megnéznék tőle. A kezében még jól is elsülhet.
2.
2.
Yanez
Hát nagyon remélem, hogy nem mennek el fantasy irányba!
1.
1.
Ooorky
Remélem lesz benne olyan választási lehetőség, hogy beengedjük az orkokat az erődbe és fellógassuk a rasszista katonákat amiért megtagadták tőlük az emberhúst és a tetőt a fejük fölül.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...