Kevin Hart a Borderlands-film fedélzetén

  • Írta: szlav
  • 2021. január 27.
  • Cooltúra
Link másolása
Hamarosan megkezdődik a Borderlands mozis adaptációjának budapesti forgatása, és már azt is tudjuk, hogy ki játssza Roland, az elitkatona szerepét. Cate Blanchett Lilithje mellett Kevin Hartot láthatjuk majd a vásznon.

Eli Roth Borderlands-filmje kezd egyre határozottabb alakot ölteni. A Budapesten készülő élőszereplős adaptációról tudjuk, hogy a népszerű looter-shooter első epizódját veszi majd alapul, így nem hiányozhatnak majd az itt megismert Vault Hunterek sem. Azt már tavaly májusban tudtuk, hogy Cate Blanchett játssza majd Lilith szerepét, most pedig végre arcot társíthatunk a lőtornyos katonához, Rolandhoz is.

A két Jumanji-film után az amerikai színész és humorista, Kevin Hart vállalta a szerepet a Hollywood Reporter jelentése szerint. Már néhány hónappal ezelőtt is hallhattunk pletykákat arról, hogy Hartnak köze lehet a produkcióhoz, mára azonban a Lionsgate véglegesítette a szerződést.

4.
4.
pszihoapu
#3: my bad, hirtelen osszetevesztettem vmelyik masik borderlands epizod soldier-evel.(raadasul az egyben mindig azzal jatszok, nem latom kivulrol:D)
amugy amikor a hirt meglattam en is clapire tippeltem eloszor.
3.
3.
Stack
#1: A játékban is színesbőrű volt a Roland.
A magasság már más tészta...
Én azt hittem Claptrap hangja lesz a Hart.
2.
2.
Nate Hope
Eli Roth.... brrrrrrrrr.....
1.
1.
pszihoapu
Cate Blanchett-et nagyon szeretem de egyaltalan nem illik ra Lilith szerepe a fejemben legalabbis.
Ez meg... hat ja... baromi nehez lett volna egy magas, kocka arcu, feher fickot talalni aki megfelel a karakternek a kicsi fekete humorista helyett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...