E3 2021: Idén is hagyományos E3 nélkül maradunk

  • Írta: Baloo
  • 2021. március 1.
  • Gyászhír
Link másolása
Sajnos megismétlődik a tavalyi helyzet, és 2021-ben sem kerül megrendezésre az év legfontosabb videojátékos eseményének, az E3-nak a fizikai része. Remélhetőleg azért legalább online formában visszatér majd a show.

Egy nemrég publikált VGC-cikknek köszönhetően hivatalossá vált, ami idáig is erősen sejthető volt: sajnos idén sem rendezik meg a klasszikus értelemben vett E3-at az angyalok városában. A szervezők bíztak benne, hogy 2021-ben már visszatérhetnek a show hagyományos lebonyolításához, de végül ez nem fog megvalósulni.

A rossz hír ellenére az Entertainment Software Association nem mondott le még teljesen a Los Angeles-i Convention Centerről, ugyanis nem kizárt, hogy egy afféle hibrid műsorral készül a csapat, ahol az online előadások között néha majd élőben is bejelentkeznek az eredeti helyszín nézőmentes termeiből.

3.
3.
zoe9
#1: Az "egyelőre" időhatározó szót még mindig n nélkül írjuk. Egyenlőre a focimeccs szokott állni, meg a torta lehet egyenlőre felszeletelt. Nem olyan bonyolult ám.
2.
2.
Viktor_The_Best
#1: Igen ezt a hírt már én is olvastam korábban itt, lehet most vált teljesen biztossá hogy online lesz.
1.
1.
hedzsooo
Ez megint hir...? Mar 1x bejelentettek iden, hogy online lesz ismet... Mit vartak, nem is ertem...

En meg egyenlore Tokyoban, a nyari olimpiai jatekokat is keteselyesnek erzem, nem kizart hogy csusztatjak +1 evet, hiszen ott csak a sportolokbol durvan 12 ezer venne reszt, nemhogy meg az ilyen jatek show-kat halasztjak...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...