Traileren az Assassin's Creed: Valhalla új DLC-je

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 12.
  • Videó
Egy kisebb csúszás után holnap már végre Írországba utazhatunk az Assassin's Creed: Valhalla első nagyobb kiegészítőjében, a Wrath of the Druidsban, ami a megjelenést megünnepelve most egy friss előzetessel jelentkezett.

Nemrég a Ubisoft kénytelen volt egy pár hetet tolni az Assassin's Creed: Valhalla első nagyobb expanziója, a Wrath of the Druids premierjén, ugyanis több időre volt szüksége a csapatnak, hogy elvégezzék a végső simításokat a DLC-n. Nos, a jelek szerint sikerrel jártak, és így már semmi akadálya, hogy holnap végre a boltokba kerüljön az új kiegészítő.

A Wrath of the Druidsban Eivor Írországba látogat, hogy a Children of Danu nevű druidaszekta után nyomozzon, illetve útközben akarata ellenére is jobban elmélyül majd a kelta mondavilágban.

A kiegészítőcsomag önállóan és a Season Pass részeként is megvásárolható lesz május 13-tól PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.

6.
NemecsekErno
#1: Az elmúlt három rész DLC-je mindegyiknek hozott egy mitológiai kiegészitőt.
Ami mondjuk nem baj, mert Jenőke legalább a szokásos Ubisoftos monyolás mellett legalább tanul valamit az Egyiptomi, Görög vagy a Kelta mitológiáról is.

Amúgy nálam az régi AC után az Origins nagyon bejött a DLC-kkel egyött, az Odyssey már csak egy fárasztóan hosszú lenyúlás volt új történettel, ez meg ugyanaz pepita kiadásban.
Az összesben az AC alaptörténetből kb. annyi maradt meg, hogy volt valami szekta, meg megkapta a tőrt a főhős, ami az egyik leggyengébb fegyver volt az összes közül.

Ennek már csak akkor adok esélyt, ha megjelenik az összes DLC-vel egyben Tesco gazdaságos kiszerelésben.
5.
Mortis
de jó, mégvalami amit nem tudok játszani, mert egy novemberi óta játékban lévő bug miatt megakadtam Lundenban. Hurrá.
4.
JohnSpartan
#3: Téged megnyertek, engem meg elveszítettek. De ez van, nem tetszhet mindenkinek minden.
3.
Hab
#2: Engem meg pont ez vonzott be, a régieket nem szeretem. Bár a Valhalla-t annyira nem szeretem, mint az előző kettőt.
2.
JohnSpartan
#1: De...

Számómra az összes új, RPG ellemekkel megáldott Assasin Creed kuka. Teljesen elvesztette az alap hangulatát és harcrendszerét az évek alatt. Mondhatni úgy is hogy kibelezték és újra összevarták minden belsősèget mellőzve ami megadta a testét a játéknak.

A játékok gyönyörűek, és itt ki is fújt ami pozitívum lehetne számomra. Tudom hogy sokak imádják, én nem. Sajnàlom hogy ílyen egy kaptafa játék lett egy ekkora frenchise-ból.
Dugja fel magának az Ubisoft! :)
1.
simi
ez nem egy valamennyire realisztikus világban játszódó történet volt valamikor?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...