Íme, a Phantasy Star Online 2: New Genesis dátuma

  • Írta: gorien
  • 2021. június 2.
  • Megjelenés
Link másolása
A New Genesis a Phantasy Star Online 2 alapjaira épül, ám a története a játék eseményei után ezer évvel játszódik. Egy vadonatúj, vizuálisan és mechanikailag is feljavított világ vár védelmezőkre ebben az önálló, free-to-play MMO-ban.

A 2019-es E3-on derült ki, hogy az Ázsiában nagy népszerűségnek örvendő Phantasy Star Online 2 című MMO nyugatra is ellátogat. Egy sima lokalizált kiadásnál azonban végül kicsit cifrábbra sikerült a helyzet, hiszen míg tavaly tényleg megjelent a játék, a Sega New Genesis alcímmel valami mást is hegeszteni kezdett, ami épp annyira folytatás, mint amennyire kiegészítő, valamint technikai és vizuális ráncfelvarrás is. Ezt már az ázsiaiakkal egy időben kapjuk meg.

Nemrég hírét kaptuk, hogy júniusban érkezhet a játék, a Sega azonban már konkretizálta is a dátumot: június 9-én várhatjuk Phantasy Star Online 2: New Genesist. Az MMO free-to-play lesz, a felhasználói fiókunk pedig az eredeti Phantasy Star Online 2-vel is összeköthető, így könnyen mozoghatunk a két játék között – de fontos, hogy a játékok továbbra is önálló címként működnek. A New Genesis a feljavított látvány mellett újfajta fegyverrendszert, gazdag, nyílt világot és keresztplatformos játéklehetőséget is hoz magával.

A New Genesis nyugaton csak PC-n, Xbox One-on és Series X/S-en jelenik meg, míg Japánban PlayStation 4-en és Switchen is játszható lesz (utóbbin a cloud gamingen keresztül).

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...