Bleak Faith - komor fantasy egy kétfős csapattól

  • Írta: gorien
  • 2021. június 3.
  • Bejelentés
Link másolása
Egy sikeres Kickstarter-kampányt követően indult útjára a Bleak Faith: Forsaken fejlesztése, ami egyszerre lesz nyílt világú akció-szerepjáték és túlélőhorror. Az előzetest elnézve le sem tagadhatná, hogy az ihletői között ott van a Souls-széria.

Miso Vukcevic és Mirko Stanic 2019-ben már letudott egy sikeres Kickstarter-kampányt készülő játékukhoz, a Bleak Faith: Forsakenhez, amelyet most előzetes formájában is megmutatnak. A Bleak Faith a túlélőhorrorok és az akció-szerepjátékok mezsgyéjén fog elhelyezkedni, amelyben az istentelen szörnyek mellett gazdag lore és nyílt világ vár majd minket.

Mi egy Forsakent fogunk irányítani, akinek az a dolga, hogy az emberiség utolsó esélyeként megállítsa az Omnistructure rémségeit. A játék világa némileg labirintusszerű lesz, a választható utak tartalma procedurálisan generálódik majd, és a fejlesztők azt célozzák, hogy fúrja az oldalunkat a kíváncsiság amiatt, amit kihagyunk az első végigjátszás során – ez egyébként szerintük olyan harminc óra lehet. A játék felépítésében nyílt világú alkotásokra és metroidvaniákra jellemző elemeket is találunk majd.

Míg mi kalandozunk, az Omnistructure lényei sem fognak tétlenül ülni, különböző csoportok versenyeznek majd egymással, és még egy sajátos tápláléklánc is helyet kap benne. Hősünket többféle kasztból szabhatjuk majd testre, a küzdelem pedig mindig kíméletlen lesz, a győzelem nem jön könnyedén.

A Bleak Faith: Forsakent 2021 folyamán tervezik kiadni, előbb PC-re, később pedig PlayStation 4-re és Xbox One-ra is.

1.
1.
Robilluma
A fantasy részével nincs probléma, de a minőség hagy kívánnivalókat. Abban messze messze elmarad egy Mortal Shelltől is, pedig az se kapott jó kritikákat. Annak a harcrendszere volt kevésbé csiszolt, mégha jó ötletek is voltak benne.
Egy ilyen indie souls game mint a Bleak Faith 30 órás? És még metroid elemek is vannak benne. Ahhoz h ez működjön nagyon el kell kapja a játékosokat a hangulata. Attól tartok h ez nem fog megtörténni, de remélem tévedek. A harc is elég lassú, semmi fluiditás nincs benne. Nagy kalimpálások olyan fegyókkal amiket felemelni is alig tudunk.
Figyelem az trailer óta ezt a játékot, szurkolok a kétfős szerb 'csapatnak'.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...