E3 2021: Íme, a hivatalos menetrend

  • Írta: gorien
  • 2021. június 3.
  • Rendezvény
Link másolása
Az idei E3 a jövő hét végén veszi kezdetét, és már eddig is szépen kristályosodott, hogyan kiknek a részvételére számíthatunk. Az Entertainment Software Association most közzé tette, hogy melyik nap kié lesz a színpad.

Az E3 tavaly ugyan elmaradt, de idén már újra visszatér teljes gőzzel – igaz, végül csak digitálisan, mert nem jöttek össze az eredeti, hibrid eseményről szőtt tervek. Az elmúlt időszakban szépen gyűltek a többnapos műsor résztvevői (tegnap például a Nintendo jelentette be a saját terveit), ma azonban az ESA is közzétette az E3 hivatalos menetrendjét.

A június 12-15. között tartott online rendezvényt Alex “Goldenboy” Mendez, Jacki Jing és Greg Miller vezényli majd le, a műsor folyamán pedig prezentációkra, kerekasztal-beszélgetésekre, sajtótájékoztatókra és persze a különféle kiadók bejelentéseire számíthatunk. A rajongók már regisztrálhatnak az E3 weboldalán, hogy hozzáférjenek a show applikációjához, ahol egyebek mellett az élő közvetítéseket is nyomon követhetik.

Most pedig következzen a menetrend!

Szombat, június 12.: az előműsor magyar idő szerint 19:00-kor veszi kezdetét. 

  • A sajtókonferenciák sorát a Ubisoft Forward nyitja 21 órakor.
  • A Gearbox Entertainmentnek és a GamesBeatnek is lesz egy-egy panelje.


Vasárnap, június 13.: az előműsor magyar idő szerint 17:45-kor veszi kezdetét. 

  • A Microsoft 19 órakor tartja a Xbox & Bethesda Games Showcase-t, 21:15-től pedig a Square Enix lép színpadra.
  • Ezen a napon tartják meg a PC Gaming Show-t és a Future Games Show-t is.
  • A Warner Bros. Games, a Back 4 Blood és a 24 Entertainment szintén vasárnap lép színpadra.


Hétfő, június 14.: az előműsor magyar idő szerint 17:00-kor veszi kezdetét. 

  • Több független fejlesztő is ezen a napon tart prezentációkat.
  • A nagyobbak közül a Take-Two Interactive-ra, a Mythical Gamesre, a Freedom Gamesre, a Razerre és a Capcomra számíthatunk a hétfő folyamán.
  • Valamint a VENN hálózat, a Verizon vezeték nélküli szolgáltató és az Intellivision, az Amico konzol gyártója is megjelenik egy-egy panellel.


Kedd, június 15.: az előműsor magyar idő szerint 17:00-kor veszi kezdetét. 

  • Az utolsó napon kap helyet a Nintendo, előbb a Nintendo Directtel 18 órától, majd a háromórásnak ígérkező Nintendo Treehouse Live-val.
  • A Bandai Namco, a Yooreka Games és a GameSpot is saját műsort tart.
  • A rendezvényt pedig a E3 2021 Awards Show zárja.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...